• Kezdetben úgy szólt a mese, az orosz-ukrán háború a szabadságért, a demokráciáért és a nyugati értékekért vívott csata.
• Később egyre több jel utalt arra, hogy a Nyugat nem csupán az elvont értékeiért harcol Ukrajna támogatásával és felfegyverzésével.
• 2014-ben olyan kormány állt fel a Majdan után, ahol a tagok felének nem volt ukrán állampolgársága, azt csak később vette fel.
• Már akkor érkeztek hírek a jegybanki aranytartalék közel felének gyors értékesítéséről, az ukrán energetikai cégek privatizációjáról, az ukrán palagáz nyugati, koncessziós kitermeléséről.
• Azóta nyilvánvalóvá vált, hogy Ukrajna a földkincsének jelentős részét is értékesítette nyugati cégeknek, lengyel és német kutatóintézetek számításai alapján összesen 3,5 millió hektárt.
• 11 hónappal ezelőtt a BENNFENTES a NEWSWEEK alapján közölte: a háború az ukrán titánkészletért is folyik.
• Most egy német, honvédelmi és külügyi kérdésekkel foglalkozó képviselő szólta el magát a német közszolgálati ARD televízióban.
• Szerinte Európa [Németország] nem mondhat le a donyecki és a luhanszki lítiumról, ezért a német népnek támogatnia kell a német politikusokat, hogy még több támogatást adhassanak, mert “teljesen más célok állnak a háttérben“.
• Szükségünk van “saját” lelőhelyekre – fogalmazott.
• Ugyanez a képviselő erőteljesen ösztönzi és támogatja, hogy a hadrafogható ukrán menekült férfiakat zsuppolják végre haza, harcolni.

A CDU-s politikus elárulta az ukrajnai háború titkos okát? – teszi fel a kérdést a német Telepolis.

Kiesewetter heves kritikákat váltott ki az interneten. Az ok: megnevezte a német fegyversegély motivációját. Ez átgondolatlan volt – de mégis helytálló. Az ARD által moderált interjú Roderich Kiesewetter CDU-s parlamenti képviselővel vitát váltott ki a közösségi oldalakon. A honvédelmi politikus a múlt vasárnapi Bericht aus Berlin című műsorban válaszolt a nézők kérdéseire Németország Ukrajna-politikájáról.

A CDU politikusa előbb a szokásos morális érvekkel az Oroszországi Föderáció általi esetleges ukrajnai annexió drámai következményeire figyelmeztetett. Az Európai Uniónak – szerinte – döntő szerepe van ennek megakadályozásában.

“Ukrajna választhat, hogy az Európai Unió nyugati szövetségének részévé válik, vagy feladja önmagát. Márpedig Ukrajna feladása, azaz az Orosz Föderáció részévé válása tömeges elvándorlást eredményezne” – figyelmeztetett Kiesewetter. A parlamenti képviselők alapvető feladata, hogy világossá tegyék, “ukránok milliói fogják elhagyni az országot, ha Ukrajnának bele kell egyeznie egy látszatbékébe, egy tűzszüneti vonalba.“

Kiesewetter azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válság többről szól, mint geopolitikai hatalmi játszmákról.

Majd következett a vitát kiváltó megjegyzése: “Tehát végső soron arra kell törekednünk, hogy Ukrajna visszanyerje határait, hogy a Krím talán néhány évre nemzetközi felügyelet alá kerüljön. De ez egy nagyon is gazdasági kérdés is” – folytatta.

Majd még ennél is konkrétabban fogalmazott:

“Ha Ukrajna felbomlik, akkor az utólagos költségek sokkal nagyobbak lesznek, mintha most sokkal erősebben mennénk be.

Ha Európa meg akarja valósítani az energetikai átmenetet, akkor szüksége van saját lítiumlelőhelyekre. Európa legnagyobb lítiumlelőhelyei a Donyeck-Luhanszk régióban vannak.

Ezért akarja ezeket Oroszország – és azért, hogy az elektromos motorok tekintetében függővé tegyen bennünket az energiaátállással kapcsolatban. Tehát itt is teljesen más célok állnak a háttérben. Ezért van szükségünk a polgáraink egységes erőfeszítésére, hogy a politikusaink, akik mögöttünk állnak, többet tudjanak tenni Ukrajnáért. És fordítva, a polgáraink erőteljesebb hozzáállást és irányítást érdemelnek a politikusoktól. Egy szövetségi kancellár sokkal többet tudna magyarázni. Túl keveset tesz” – mondta.

Maga a megfogalmazás is megdöbbentő a német politikustól, ugyanis nem “ukrán” lelőhelyekről, hanem “saját” lelőhelyekről beszél az interjúban.

Ráadásul az energetikai átmenethez nem kell lítium. Kiesewetter valószínűleg a vörös-zöld-sárga szövetségi kormány által favorizált autóforradalomra, azaz az elektromos mobilitás támogatására utal. Nagy mennyiségű lítiumra csak ehhez az autós fordulathoz lenne szükség.

Kiesewetter ráadásul az interjúban “saját lítiumlelőhelyekről” beszél, amelyeket a Donyeck-Luhanszk régióban lát. Tehát nem ukrán lelőhelyekként hivatkozik rájuk, hanem “saját” lelőhelyekként. Ő tehát tulajdonképpen ukrán lítiumlelőhelyek kisajátításáról és a hozzájuk való teljes hozzáférésről beszél.

Hol marad Ukrajna választási szabadsága?
A kérdés, ami itt felmerül, az az, hogy ezt vajon egyeztették-e a felszabadítandó, illetve védendő ukrán néppel? Szabadon dönthetnek-e arról, hogy Európa vagy Németország sajátíthatja ki ezt a lítiumot?

A lítumért folytatott küzdelem mellett a CDU-s politikus az orosz-ukrán háborúra mint proxy-háborúra hivatkozik.

Ukrajna nyersanyagai: mi a figyelemreméltó Kiesewetter nyilatkozatában? Természetesen a CDU politikusának nyilatkozata azért megdöbbentő, mert szakított a szokásos politikai narratívával, miszerint a szabadságról, a szabadságról és még több szabadságról van szó.

De mindez nem újdonság.

A CDU politikusa 2019 óta támogatja a “Fenntartható lítium-ion Hub Ulm – Fenntartható akkumulátorcellagyártás” elnevezésű projektet a baden-württembergi Ulmban. A cél a regionális akkumulátorgyártás létrehozása.

Kinek a háborúja?

A BENNFENTES 11 hónapja itt írt a NEWSWEEK alapján arról, hogy az orosz-ukrán háború a titániumkészletek feletti ellenőrzésről is szól.

2015-ben a német Zeit az ukrajnai feketeföldek birtoklását úgy azonosította, hogy annak köze van a 2014-ben, a Majdan után kipattant konfliktushoz is. Akkor 1,7 millió hektár nyugati tulajdonú termőföldet tartottak számon.

Azóta lengyel és német agrár-kutatóintézetek kimutatták, hogy Ukrajna termőterületéből 3,5 millió hektár került nyugati cégek és trösztök kezére, a teljes termőterület egytizede.

De az is ismert, hogy az amerikai Blinken külügyminiszter és maga Biden elnök is elmondta az elmúlt hetekben: az Ukrajnának szánt segélyek 90%-a visszaáramlik az Egyesült Államokba, és ott a hadiipart és az amerikai GDP-t pörgeti.

Hogy Kiesewetter képviselő szavait az ukrán lítumlelőhelyekről érdemes komolyan venni, azt az is jelzi, hogy a napokban arról is megnyilatkozott, vissza kell-e térnie harcolni a frontra azoknak a menekült férfiaknak, akik a háború kitörését követően távoztak Ukrajnából.

A német képviselő nem kertel: igen, és Németországnak támogatnia kell a hazatérésüket, hogy azok is harcolhassanak végre, akik elmenekültek a háború elől.

Vissza kellene-e menniük Ukrajnába harcolni a családjukkal Németországba érkezett, katonai szolgálatra alkalmas ukránoknak?

Az Eurostat adatai szerint több mint 650 ezer 18 és 64 év közötti ukrán férfit tartanak nyilván menekültként az EU 27 tagállamában, valamint Norvégiában, Svájcban és Liechtensteinben, közülük mintegy 200 ezret Németországban. Ők hiányoznak, hogy támogassák az országot a védelmi hadjáratban. Helyes, hogy Ukrajna most arra törekszik, hogy visszavigye ezeket a férfiakat. Nem mindegyiküknek kell a fronton harcolnia, de Ukrajnának a polgári védelemben és az egészségügyi szolgálatban is sok ember hiányzik. Bár mi Németországban nagy szimpátiával és történelmi megértéssel viseltetünk a katonai szolgálatmegtagadás iránt, különbség van aközött, hogy egy ország önként visel háborút, vagy – mint Ukrajna – egy megsemmisítő háborúként indított orosz támadás ellen védekezik. Itt az állam léte forog kockán. Ezért jó lenne, ha Ukrajna megállapodásokat kötne, többek között Németországgal, és tisztességes ajánlatokat tenne a katonai szolgálatra alkalmas férfiaknak, és ösztönzőket adna az önkéntes visszatérésre, ahogyan azt Umjerow védelmi miniszter most tervezi. Pozitívum, hogy Ukrajna bevezette a mozgósítás kezdeti reformjait, hogy a katonák nagyobb szabadságot kapjanak abban, hogy eldönthessék, hová vezénylik őket.

Milyen hatással lenne ez a mozgósítás a háborúra? Megfordíthatja-e ez a helyzetet Ukrajna javára?

Ezek a kérdések a harci erőre vonatkoznak, amelyben a motiváció is szerepet játszik, valamint a harcértékre. Sok ukrán már több mint másfél éve van bevetésen, és csak néhány nap vagy nagyon kevés hét szabadságot kaptak a felépülésre. A katonák teljesen kimerültek. Mi itt Németországban alig tudjuk elképzelni, hogy milyen nehézségek és erőfeszítések árán lehet ezekben a missziókban részt venni – állandóan a frontvonalon, halálos veszélyben és halálfélelemben, hidegben és hóban, túl kevés fegyverrel és lőszerrel, alig védve az Oroszországból érkező drónok és cirkálórakéták folyamatos bombázásától, hatalmas aknamezőkkel körülvéve. Az ukrán vezetés nagy gondossággal bánik a katonákkal, de még mindig magas a veszteségek száma, sok a sebesült és abszolút kimerültek azok, akik már majdnem két éve folyamatosan harcban vannak.

De mi értelme van annak, hogy több ember legyen a fronton, ha fegyver- és lőszerhiány van?

A munkaképes [katonailag hadrafogható – a szerk.]férfiak mozgósítása Európában nagy megkönnyebbülést jelentene az ukrán katonák számára, és segítene abban, hogy motivációjuk és harci hatékonyságuk ugyanolyan magas maradjon, mint korábban. Ukrajna nagy ereje bátor és rendkívül motivált katonáiban és a családjaiktól kapott támogatásban rejlik. Ez a megkönnyebbülés fontos jele lenne azoknak a családjainak is, akik most már közel két éve állandó bevetésen vannak. Nagyobb igazságosságot teremtene, és ezáltal a társadalom kohézióját szolgálná. Ugyanakkor ennek figyelmeztetésnek és ébresztőnek kell lennie a nyugati támogatók számára, hogy végre többet tegyenek, és gyorsan szállítsák le a szükséges fegyvereket és lőszert. A Németországból érkező Taurusok sok katonának hatalmas segítséget jelentenének, és sok életet lehetne megmenteni. Ez ugyanis tönkretehetné az orosz utánpótlási vonalakat messze a frontvonal mögött. Ez megnehezítené az oroszok számára, hogy a tél folyamán újra beássák magukat. A Nyugat most kudarcot vall, és csalódást okoz a bátor ukrán katonáknak. Hiszen a magasan motivált katonák mit sem érnek, ha a felszerelés és az anyagiak elmaradnak az ígéretektől.