2024.május 25.
Orbán, Gergely

Újabb baloldali politikusnál tartottak házkutatást a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
dbzol20230321024 1000x600

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Razziát tartott a rendőrség Maria Arena belga szocialista EP-képviselő házában a brüsszeli korrupciós botrány vizsgálatának részeként. Az ügy középpontjában az Európai Parlamentben kirobbant ügy áll. A belga ügyészek a mai napig nem emeltek vádat, sőt még ki sem hallgatták a politikust − írja a Politico hírportál. Mint arról már korábban mi is írtunk, a görög szocialista Eva Kailit és három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A volt alelnök szintén letartóztatott élettársa, az olasz Francesco Giorgi később beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelynek segítségével Marokkó és Katar megpróbálta befolyásolni az EP döntéseit.

Maria Arena nevét, akinél ezúttal razziáztak, még az év elején egy elfogatóparancsban említették meg. Arena a tavaly decemberi botrány kirobbanása óta folytatta EP-képviselői feladatait. Lemondott viszont az emberi jogi albizottság elnöki posztjáról. Ezt a pozíciót egyébként az ügyben vastagon érintett Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista európai parlamenti képviselőtől örökölte. A lemondása azután következett, hogy a Politico felfedte, hogy nem jelentette be a támogatott katari utazását.

Ő egy újabb EP-képviselő, aki érintett lehet a botrányban, miután Eva Kailit, Marc Tarabellát és Andrea Cozzolinót vád alá helyezték. Panzeri elismerte bűnösségét, és vádalkut kötött az ügyészekkel, cserébe enyhítették a büntetését. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán jelen volt az Arena ingatlanában tartott házkutatásnál a Brüsszel északi részén található Schaerbeekben – közölte a szóvivője.

Megerősíthetem, hogy Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke jelen volt, a belga alkotmányból fakadó kötelezettségei szerint

– mondta a szóvivő.

Habár az összes fél ártatlanságának vélelmét mindig tiszteletben tartják, amint azt az elnök többször is világossá tette, a parlament a lehető legteljesebb mértékben együttműködik a különböző tagállamok és joghatóságok rendészeti és igazságügyi hatóságaival az igazságszolgáltatás és az igazság megismerése érdekében – tette hozzá a szóvivő.

A belga szövetségi ügyészség sajtóközleménye szerint az EP-képviselőnél tartott házkutatás mellett még több brüsszeli ingatlant is átvizsgáltak, köztük több olyan helyet, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak Arenához vagy a családjához.

Legfőképpen különböző dokumentumokat és számítástechnikai, valamint telekommunikációs eszközöket foglaltak le. Ezeket elemezni fogják

– tette hozzá az ügyészség.

A házkutatásra egy hónappal azután került sor, hogy Michel Claise belga bíró visszavonult a nyomozástól az Arenához fűződő szoros kapcsolata miatti összeférhetetlenség gyanúja miatt. A helyére Aurélie Dejaiffe állt be.

Claise visszahívását Maxim Töller, az ügy egyik központi szereplőjének, Marc Tarabella európai parlamenti képviselőnek az ügyvédje kérte. Töller azt állította, hogy Claise kezdettől fogva elfogultságot tanúsított Maria Arena európai parlamenti képviselőhöz fűződő kapcsolatai miatt, aki bár hivatalosan nem érintett az ügyben, egy elfogatóparancsban mégis szerepel a neve.

Arena fia és Claise fia évek óta ismerik egymást, 2018 óta közös vállalkozásuk is van, amely CBD − kannabidiol, a marihuána egyik összetevője, a THC-val ellentétben nem pszichoaktív hatású és legális − tartalmú termékeket forgalmaz. Arena szoros kapcsolatban állt Pier Antonio Panzerivel, az ügy egyik fő gyanúsítottjával, aki vádalku keretében bűnösnek vallotta magát és Tarabella ellen is vallott.

Maria Arena egyelőre nem válaszolt a Politico megkeresésére az üggyel kapcsolatban.

Forrás:Pesti Srácok

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek