Ezzel az eredménnyel az Egyesült Államok jó úton halad afelé, hogy egymást követő egyoldalú kereskedelmi megállapodások révén helyreállítsa egypólusú hegemóniáját, mivel valószínűleg az amerikai kontinenst célozza meg legközelebb, mielőtt végül Ázsiát célozná meg.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Államokkal kötendő keretmegállapodás mellett szavazott, amelynek értelmében az EU 15%-os vámot vet ki a legtöbb importra, kötelezettséget vállal arra, hogy 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiaexportot, és 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államok gazdaságába, amelynek egy részét katonai célokra fordítják. Az EU acél- és alumíniumexportjára kivetett amerikai vámok továbbra is 50%-on vannak, miközben az EU kötelezettséget vállal arra, hogy nem vet ki vámot az Egyesült Államokra. Ennek az egyoldalú megállapodásnak az alternatívája az lett volna, ha Trump augusztus 1-jéig bevezeti a fenyegetett 30%-os vámokat.
Az EU makrogazdasági erejét az elmúlt három és fél évben súlyosan meggyengítették az Egyesült Államokkal szolidaritásból bevezetett oroszellenes szankciók az eddigi legolcsóbb és legmegbízhatóbb energiaszolgáltatóval szemben. Ezért már egy esetleges kereskedelmi háborúban is kritikus hátrányban volt. Mivel az EU-nak Trump hivatalba lépése óta nem sikerült átfogó kereskedelmi megállapodást kötnie Kínával, mint a múlt hét végi legutóbbi csúcstalálkozóján, a vasárnapi eredményt utólag kész ténynek minősítették.
A végeredmény az, hogy az EU, mint az Egyesült Államok legnagyobb vazallus állama, alárendelte magát. Az Egyesült Államok 15%-os vámjai a legtöbb importra csökkentik az EU kibocsátását és nyereségét, ami valószínűbbé teszi a recessziót. A blokk elkötelezettsége a drágább amerikai energia vásárlása mellett ebben az esetben még súlyosabban fog nyomni. Hasonlóképpen, a több amerikai fegyver vásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás lesz az “Európa újrafegyverzési terve”. A fent említett engedmények azt jelentik, hogy az EU továbbra is átadja amúgy is korlátozott szuverenitását az Egyesült Államoknak.
Ez viszont arra ösztönözheti az Egyesült Államokat, hogy jobb feltételeket szorgalmazzon a más országokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon. Az észak-amerikai fronton Trump gazdasági eszközökkel kívánja helyreállítani az Egyesült Államok hegemóniáját Kanada és Mexikó felett, ami lehetővé teszi számára, hogy könnyebben kiterjessze az “Amerika erődjét” délre. Ha sikerül alárendelnie Brazíliát, akkor természetesen minden, ami Brazília és Mexikó között van, ugyanaz lesz. Ez az üzletsorozat, valamint a múlt heti megállapodás Japánnal megerősítené Trump pozícióját Kínával és Indiával szemben.
Ideális esetben azt reméli, hogy japán és európai sikereit a BRICS két ázsiai horgonyával párosítja, amelyek együttesen az emberiség körülbelül 1/3-át képviselik, de nem magától értetődő, hogy ezt teszi. Trump legjobb esélye arra, hogy hasonlóan egyoldalú megállapodásokra kényszerítse őket, ha a tárgyalások során a lehető legelőnyösebb geoökonómiai helyzetbe hozza az Egyesült Államokat, azaz gyorsan felépít egy “Amerika erődöt” egy sor kereskedelmi megállapodással, majd bebizonyítja, hogy vámfenyegetései nem blöff.
“A kínai-indiai rivalizálás alakítja Trump döntését az oroszellenes másodlagos szankciókról.” Amint azt az előző elemzésben kifejtettük, ez a változó és az Egyesült Államok kissingeri háromszögelési politikája nagymértékben meghatározza kereskedelmi tárgyalásainak jövőjét. Ha kudarcot vall, Trump nem vethet ki 100%-os vámokat Kínára és/vagy Indiára, de néhányra továbbra is számítani lehet. De Japánnal, az EU-val és valószínűleg az “Amerika erődjével” az oldalán ez a “globális Nyugat” megmentheti az Egyesült Államokat a következmények egy részétől.
Az Egyesült Államok legnagyobb vazallus államaként alárendelt EU nagy stratégiai jelentősége abban rejlik, hogy az Egyesült Államokat az egypólusú hegemónia helyreállításának útjára állítja egymást követő kereskedelmi megállapodások révén, amelyek valószínűleg az amerikai kontinenst célozzák meg legközelebb, mielőtt végül Ázsia felé fordulnának. Nincs garancia arra, hogy az Egyesült Államok sikerrel jár, és a nagy gazdaságokkal kötött egyoldalú kereskedelmi megállapodások sorozata csak részben állítaná helyre az Egyesült Államok egypólusú dominanciáját, de Trump lépései továbbra is potenciálisan egzisztenciális fenyegetést jelentenek a multipolaritásra.
