2024.március 2.
Lujza, Ágnes, Henrik, Magor

90 milliót gyűjtöttek a dublini motoros hősnek, aki sisakjával leütötte a késelő terroristát

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
dublin

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Közösségi adománygyűjtés indult annak a brazil férfinak, aki életét kockáztatva megakadályozta Dublinban, hogy az iskolai támadó még több gyereket késeljen meg.

A „Fizess Caionak egy korsót!”

szlogennel indult kampányban egy nap alatt több mint 190 ezer font (mintegy 90 millió forint) gyűlt össze a 43 éves Caio Benicio számára, aki puszta kézzel és a motoros sisakjával terítette földre az algériai terroristát.

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön az ír fővárosban egy iskola előtt késsel támadt rá gyerekekre és az őket kísérő tanárra egy migráns. A merényletben három gyermek és egy felnőtt megsérült, köztük egy ötéves kislány életveszélyes állapotban került kórházba.

A tragédia azonban még súlyosabb lehetett volna, ha Benicio nem lép közbe. A kétgyermekes családapa először azt hitte, hogy egy utcai verekedést lát, de amikor megállt motorkerékpárjával, kiderült számára, hogy sokkal súlyosabb a helyzet. 

A férfi, aki egy éve Brazíliából költözött Írországba a Daily Mailnek elmondta, hogy ösztönösen cselekedett. 

„Nem volt időm félni. Nekem is van két gyerekem, és nem gondolkodtam, hogy mi történhet velem”

– mondta Benicio, aki lekapta a motoros sisakját és azzal ütötte le a késsel támadót. 

A brazil családapát, aki futárként dolgozik, hősként ünneplik Íroszágban, ő azonban inkább a gyerekeket önfeláldozóan védelmező tanárt dicsérte, aki súlyosan megsérült az incidensben.

„Nagyon bátor volt, ahogyan egy kislányért harcolt. Ha nem teszi ezt, én már későn érkeztem volna” 

– tette hozzá Benicio, aki miután a földre terítette a támadót, kirúgta a kezéből a kést is. Ekkor mások is segítségükre siettek, és lefogták a terroristát, akit utána őrizetbe vettek a rendőrök. 

A támadó személyazonosságát a rendőrség nem közölte, de a közösségi médiában elterjedt, hogy egy illegális bevándorlóról van szó. Ennek nyomán súlyos zavargások törtek ki Dublinban.

A rendőrség 34 embert tartóztatott le az éjszakai rendbontásokban, amely során a közel ezer fős tömeg járműveket gyújtott fel és kövekkel dobálta a rohamrendőröket.

Forrás:napiujsag.hu

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Így kell ezt! Respect! Ha látják, hogy nem félnek tőlük az emberek, meggondolják mit tesznek. A rendőröknek meg van kötve a kezük, az idióta törvények miatt. Az egyszerű polgároknak kell megállítani ezeket az őrülteket.

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához