Emmanuel Macron csak 2027 májusában távozik a francia elnöki posztról, Európa azonban már most egy Macron utáni korszakra készül. Mivel egyelőre nincs olyan centrista utódjelölt, aki biztosítani tudná politikai örökségének folytatását, Párizs kezdeményezéseit Brüsszelben és más európai fővárosokban is egyre óvatosabban kezelik. Ez az Ukrajna támogatására létrejött „tettre készek koalíciójától” az európai hadiipari terveken át egészen a kínai gazdasági versenyre adott válaszig számos ügyet érint.

Közeledik a Macron utáni korszak

A 2017-ben, majd 2022-ben megválasztott Macron a francia alkotmányos korlátozások miatt 2027-ben már nem indulhat újabb elnöki ciklusért. Mandátuma május 13-án jár le, az új államfőről pedig várhatóan áprilisban döntenek a franciák.

Formálisan Macron addig megőrzi valamennyi elnöki jogkörét, politikailag azonban egyre inkább „leköszönő” vezetőként tekintenek rá. Európai partnerei számára minden új francia kezdeményezésnél felmerül a kérdés: vajon a következő elnök is vállalja majd azt?

Macron helyzetét tovább nehezíti, hogy nincs egyértelmű politikai örököse. A centrista tábor két legfontosabb szereplője, Gabriel Attal és Édouard Philippe korábbi miniszterelnök jelenleg egyaránt húsz százalék alatti támogatottsággal rendelkezik.

A versenyben ugyanakkor Marine Le Pen áll az élen, akinek támogatottsága meghaladja az egyharmadot. A baloldalon Jean-Luc Mélenchon lehet meghatározó szereplő. Mindketten alapvetően más kül- és biztonságpolitikai irányt képviselnek, mint Macron.

Bizonytalanná vált a „tettre készek koalíciója”

Macron közelgő távozása különösen érzékenyen érintheti az Ukrajna támogatására 2025-ben létrehozott „tettre készek koalícióját”.

A 36 országot összefogó formáció nem klasszikus nemzetközi szervezetként működik: nincs merev intézményi struktúrája vagy pontosan meghatározott kötelezettségrendszere. Működése ezért jelentős részben az azt létrehozó politikai vezetők személyes tekintélyére épült.

Az egyik ilyen vezető a korábbi brit miniszterelnök, Keir Starmer volt. Távozása után utódja, Andy Burnham jóval inkább Nagy-Britannia belpolitikai problémáira összpontosít, és bár személyesen támogatásáról biztosította Ukrajnát, nem erősítette meg, hogy ugyanolyan aktívan kívánná vezetni a koalíciót.

A másik meghatározó szereplő Macron, aki a szervezet létrehozásának egyik kezdeményezője volt, és rendszeresen elnökölt annak találkozóin.

A The Telegraph szerint Londonban attól tartanak, hogy Franciaország 2027 után akár ki is hátrálhat a koalícióból. Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon egyaránt a Kijevnek nyújtott katonai támogatás csökkentését sürgeti, és mindketten a NATO-hoz fűződő francia viszony jelentős átalakítását szorgalmazzák.

Elakadtak a közös fegyverkezési tervek

Macron politikai erejének gyengülése már az európai hadiipari együttműködésben is érzékelhető.

Júniusban leállították annak a hatodik generációs vadászgépnek a fejlesztését, amelyet Franciaország és Németország közösen kívánt létrehozni, és amelyből a kontinens következő vezető harci repülőgépe lehetett volna.

Párizs vezető szerepet követelt a programban, Berlin és Párizs azonban végül nem tudott kompromisszumra jutni. Egy több évtizedre szóló, rendkívül költséges katonai fejlesztéshez folyamatos politikai támogatásra lenne szükség, Franciaország viszont jelenleg nem tudja garantálni, hogy 2027 után is kitartana a mostani irány mellett.

Stratégiai autonómia utód nélkül

Macron egyik legfontosabb európai elképzelése az úgynevezett stratégiai autonómia volt: Franciaország azt szerette volna elérni, hogy Európa kevésbé függjön az Egyesült Államoktól, és egyre nagyobb részben saját hadiiparára támaszkodjon.

Donald Trump amerikai elnök visszatérése után Macron új lendületet adott ennek az elképzelésnek, és azt sürgette, hogy az európai országok elsősorban európai gyártmányú fegyvereket vásároljanak.

A terv azonban nem vált általánosan elfogadott európai stratégiává. A NATO keleti tagállamai továbbra is jelentős mennyiségben vásárolnak amerikai fegyvereket, miközben Párizs nem tudott olyan hosszú távú hadiipari programot felmutatni, amely az egész kontinens számára megfelelő alternatívát kínálna.

Berlin nemet mondott az új közös adósságra

Macron 2026-ban azt is javasolta, hogy az Európai Unió újabb közös hitelfelvétellel finanszírozza a stratégiai ágazatok fejlesztését és az Egyesült Államokkal, illetve Kínával szembeni technológiai lemaradás csökkentését.

Mintaként a koronavírus-járvány után létrehozott, 750 milliárd eurós közös uniós helyreállítási alap szolgált volna.

Németország és több takarékosabb tagállam azonban határozottan ellenezte az új közös eladósodást. Ebben az is szerepet játszik, hogy egy következő francia elnök könnyen feladhatná Macron elképzelését, miközben az adósság hosszú évtizedekig az EU-val maradna.

Kínával kapcsolatban sincs egység

Hasonló problémába ütközött Macron európai iparvédelmi koncepciója.

A francia elnök a „vásárolj európait” elvet hirdetve erőteljesebb protekcionista politikát és az európai ipar kínai konkurenciával szembeni védelmét sürgette.

Németország és több más tagállam azonban nem kíván olyan kereskedelmi konfliktusba kerülni Kínával, amelyet egy következő francia kormány esetleg már nem támogatna.

Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon gazdaságpolitikai megközelítése ráadásul sokkal inkább a francia nemzeti érdekek védelméről szól, mint egy egységes európai gazdasági szuverenitás megteremtéséről.

Európa már a következő elnökkel számol

Macron politikai problémája így nem egyszerűen az, hogy mandátuma hamarosan lejár. A valódi kérdés az, marad-e bárki, aki továbbviszi az általa felépített európai politikát.

Utód nélkül ugyanis a francia elnök legfontosabb kezdeményezései fokozatosan veszítenek súlyukból. Az európai hadiipari együttműködés, a stratégiai autonómia, a közös uniós finanszírozás és még az Ukrajna mellett létrehozott koalíció jövője is egyre inkább a 2027-es francia elnökválasztás eredményétől függ.

Macron még hivatalban van, Európa azonban már láthatóan nemcsak vele, hanem az utána következő Franciaországgal is számol.