A mostani nyár különösen forró, hőmérsékleti rekordokat döntő júniusa-júliusa, illetve az elmúlt évek egyre melegebb nyarai a köz-, illetve a tudományos érdeklődés középpontjába állították a globális felmelegedésnek nevezett folyamatot. Ugyanakkor a földtudományok álláspontja szerint még jelenleg is abban a szélsőséges klímakilengésekkel leírható időszakban élünk, ami a 2,6 millió éve elkezdődött pleisztocén kort – a köznyelvben helytelenül meghonosodott kifejezéssel –, a jégkorszakot jellemezte, mivel a Föld történetben ritka jelenségként a pólusokat jelenleg is jég borítja. A látszat ellenére csak egy eljegesedések közötti melegebb periódusban élünk-e, vagy pedig valami egészen más van kialakulóban? Erről, és a Föld múltbeli klímaváltozásainak okairól, illetve a most tapasztalható változás természeti és emberi okairól kérdeztük dr. Juhász Árpád geológust.

Mennyiben tekinthetjük a mostani globális felmelegedést csak két eljegesedés közötti interglaciálisnak? A geológiai bizonyítékok azt mutatják ugyanis, hogy a múltban a nagy eljegesedések között voltak olyan interglaciálisok, vagyis felmelegedési szakaszok, amikor a mostaninál jóval melegebb volt Európa és benne a Kárpát-medence éghajlata. Ez utóbbira például érdekes bizonyítékot szolgáltatnak az Üröm határában talált 800 ezer éves fosszilis víziló csontok.

Én nem kezdeném ennyire messziről. Induljunk ki abból, hogy a tág földtörténeti időskálán kívül a civilizáció történetéből is ismerünk meglehetősen szélsőséges lehűléseket. Így például a XIII. század közepétől elindult nagy lehűlési hullám, az úgynevezett kis jégkorszak igen erős jégképződéssel járt együtt és globális jelenségnek számított. 

Az Alpok, vagy például a dél-amerikai Andok gleccsereinek egy része ekkor keletkezett, de rendkívül jelentős jégképződés zajlott le Grönlandon is. Ez a fél évezredes globális lehűlési hullám csak 1850 körül ért véget. Az a felmelegedési folyamat, amelyben jelenleg is élünk, ténylegesen ekkor kezdődött el. 

Ez a korszakhatár annyiban számít pikánsnak, hogy a XIX. század közepe, vagyis a kis jégkorszak vége egybe esik az ipari forradalom kezdetével, amikor felerősödött az emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás. Ami jelenleg biztosan állítható, hogy a felmelegedés, a globális klímaváltozás valós tény. Azt, hogy ebben mennyi szerepe lehet az úgynevezett antropogén tényezőknek, vagyis az emberi közrehatásnak nem tudom, de az bizonyosnak látszik, hogy van benne szerepe. 

A gleccserek visszahúzódása szintén 1850 körül kezdődött el. Így például az ausztriai Pasterze-gleccserről 1851 óta másfél milliárd köbméter jég olvadt el, alig százötven év alatt, pedig ez csak egy jelentéktelen kis gleccsernek számít. 

Ezzel szemben Grönlandon az Illulisat-gleccser naponta juttat több millió köbméter jeget a Disko-öböl vizébe. 

Amit itt tapasztalunk, az egy önmagát gerjesztő folyamat. 

A fokozatosan szétnyíló arktikus jégmezőkben egyre nagyobb nyílt vízfelületek alakulnak ki, ami több napsugárzást nyel el, tovább gyorsítva a jég elolvadását.

Noha az átlagembernek úgy tűnhet, hogy a most tapasztalható gyors felmelegedés valamiféle egészen egyedülálló jelenség, valójában a földtörténet a jelenleginél sokkal szélsőségesebb klímakilengéseket is ismer, ráadásul még bőven az emberi civilizáció, sőt, az ember megjelenése előtti időkből. Milyen érdekes példákat ismerünk az ember előtti korszak extrémnek tekinthető klímakilengéseiről?

A hirtelen felmelegedéseknek is léteznek szélsőséges földtörténeti példái. Ilyen például az utolsó nagy eljegesedési hullám, a Würm-glaciális végét követő Dyras felmelegedés, amelynek nem pontosan ismertek az okai. A Würm végén, 18 ezere éve volt a lehűlés maximuma. 

E periódusban akkora tömegű víz fagyott ki a világóceánból, hogy a maihoz képet 100 – 120 méterrel volt alacsonyabb a globális tengerszint. A vízszint ennyire drasztikus lecsökkenésnek ugyanakkor óriási volt a civilizációs hatása, hiszen a Homo sapiens az ekkor keletkezett földhidakon jutott el például a Szunda-szigetek világába, vagy Ausztráliába, illetve a Bering-földszoroson át az amerikai kontinensre.

Ezt az eljegesedési hullámot földtörténeti szempontból egy igen rövid, egy-két ezer éves gyors felmelegedés követte. Az Eurázsia jelentős részét elborító több kilométer vastag jégtömeg gyors elolvadása legalább 100 méterrel emelte meg a világóceán szintjét, megszüntetve a délkelet-ázsiai szigetvilágot az Ázsiával, vagy Ausztráliával összekötő földhidakat.

 Tehát a klímaingadozásnak fontos szerepe volt az emberi civilizáció elterjedésében és fejlődésében is, lásd például az észak- és dél-amerikai kultúrákat. E nagy vándorlásoknak akadtak olyan népcsoportjai, akik rájöttek arra, hogy egy-egy területnek mekkora lehet a népességeltartó ereje. 

Ez a tapasztalati felismerés vezetett el például a nagy dél -amerikai civilizációk, a maja, az inka vagy az azték kultúrák kialakulásához. A Föld jelenlegi állapota a most tapasztalható globális felmelegedés ellenére is sokkal hűvösebbnek számít, mint amilyen általában volt az elmúlt négymilliárd évben. 

A földtörténet időszakaiban az volt az általános, hogy jégmentesek voltak a sarki pólusok. 

Tehát a mai állapot, vagyis az arktikus és az antarktiszi jégsapkák létezése számít ritka kivételnek. Természetesen a távoli múltban is akadt példa átmeneti nagy lehűlésekre, ilyen volt a nagyjából 250 millió éve történt permo-karbon eljegesedés is. 

Ezek az időszakos klímaromlások drámai hatást gyakoroltak az adott kor élővilágára. A nagy klímakilengéseknek rendkívül jelentős volt az evolúciós hatása, mivel a megváltozott klímához alkalmazkodni képtelen fajok tömeges kihalása miatt új fajok jelentek meg és töltötték ki az így megüresedő ökológiai fülkéket. Félmilliárd évre visszatekintve azonban azt kell mondani, hogy összességében sokkal melegebb, kellemesebb és kiegyenlítettebb volt a Föld éghajlata a múltban, mint napjainkban.

A Földön a geológiai időszalagon mérve is hosszú ideig fennálló meleg és kiegyenlített éghajlat milyen okok miatt változhatott meg? Ráadásul akadtak e hosszan tartó meleg periódusban az átlagosnál sokkal forróbb szakaszok is.

Az éghajlati övek változásában fontos szerepet játszhatott a kontinensvándorlás, a szárazulatok helyzetének folyamatos változása, ami magával vonta a nagy tengeráramlatok irányának a megváltozását is. Ebben a folyamatban az előzőeken túl a hegységképződések is komoly szerepet játszottak.

Amikor az egykori szuper-kontinens, a Pangea feldarabolódott, majd az így kialakult déli nagy szárazulatról, a Gondwana kontinensről levált Afrika és India, e két földdarab északnak vándorolva összeütközött az eurázsiai lemezzel felgyűrve azt a hegységrendszert, ami a Pireneusoktól a Himalájáig terjed. Az eurázsiai hegységrendszer kiemelkedése akadályt jelentett a meleg légtömegek északra jutásában, továbbá Afrika és Eurázsia ütközése bezárta azt a korábbi egyenlítői óceánt, amelynek kelet- nyugati irányú volt az áramlási rendszere.

E folyamatok eredményeként az uralkodó tengeráramlatok észak -déli irányúvá váltak és mindez együttesen vezetett el a fokozatos klímaromláshoz, az általános lehűléshez, amelynek a végén ott találjuk a pleisztocén eljegesedést. Ezt előzte meg nagyjából 50 – 45 millió éve az úgynevezett eocén klímaoptimum, amikor viszont még a korábbiakhoz képest is átmenetileg sokkal melegebbé vált a globális éghajlat, így például a pálmahatár egészen a mai Dél -Skandinávia szélességi köréig ért fel.

Általános tapasztalat, hogy amikor a trópusi térítők, a Rák- és a Bak-térítő zónájában nagyobb sivatagos területek alakulnak ki, a felszálló meleg légtömegek miatt az atmoszféra alsó régiója is jobban felmelegszik, mint amikor a térítők vidéke legnagyobb részt a tengeri területekre esik.

Egyre gyakrabban hallani a hírekben az El Nino jelenségről, mint a mostani kánikula egyik fő okozójáról. Ugyanakkor már tapasztalati tény, hogy egyre melegebbek és szárazabbak a nyarak itt, a Kárpát -medencében is. Jelenleg éppen a Velencei -tó áll a kiszáradás küszöbén. Mit hozhat a globális felmelegedés a közeli jövőben világviszonylatban, illetve Magyarországon?

A perui halászok már évszázadok óta ismerik azt az El -Ninonak nevezett jelenséget, amikor a periodikusan, általában hét évente kialakuló meleg tengeráramlás lefedi a Dél-Amerika nyugati partjai előtt hömpölygő hideg és tápanyagban gazdag Humboldt-áramlatot, ellehetetlenítve a halfogást. Az El-Nino természetét csak az elmúlt évtizedekben sikerült pontosabban feltérképezni, de az oka még most sem ismert, csak az, hogy globális a hatása. 

A jelenlegi felmelegedés azonban nem lineáris, egyenletes, hanem kilengésekkel, ingadozásokkal jellemezhető folyamat. Éppen ezért maga a trend az érdekes. E kilengések, például a szélsőséges forróság sem egyedi. Ha már szóba került a Velencei -tó, érdemes megemlíteni, hogy az 1860 -as években egyszer már több évre teljesen kiszáradt, és a katonaság gyakorlótérnek használta a száraz tómedret. Ugyanebben az időszakban a Balaton vízszintje is jelentősen lesüllyedt. 

Ami a tendenciát illeti, a globális felmelegedés folytatódni fog és nem valószínű, hogy ez a folyamat belátható időn belül megálljon. 

A felmelegedés hatással lesz a Kárpát medence éghajlatára is. Az itt tapasztalható és az átlagosnál is erősebb felmelegedésben azonban komoly szerepet játszik az elmúlt évtizedek átgondolatlan erdő –, mező –, és vízgazdálkodása. 

A kiterjedt erdőirtások, a szántóterületek megnövelése, a Kárpátokban zajló fakitermelés hátrányos következményei csak még jobban felerősítik ezt a folyamatot. 

Éppen ezért sokkal felelősebb, körültekintőbb erdő – és vízgazdálkodási szemléletre van szükség, ha legalább mérsékelni szeretnénk ezeket a már jelenleg is tapasztalható káros következményeket. A globális felmelegedés következtében a Kárpát -medencében szintén forróbbá és szárazabbá válik az éghajlat.

 Az éghajlatváltozás, illetve a felmelegedés egyelőre megállíthatatlan, ami miatt elsősorban az elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodást kellene az előtérbe állítani. Például a mezőgazdaságban fel kell készülni a száraz és tartósan melegebbé váló klímát jobban tűrő haszonnövény -kultúrák, illetve növényfajták meghonosítására, sokkal komolyabb figyelmet kellene fordítani az erdőtelepítésekre és a víztartalékok megőrzésére is.