Volt egy magyar celeb, aki azt tanácsolta a katolikusoknak, hogy télen nyissák ki a templomokat és engedjék be a hajléktalanokat. Mennyivel egyszerűbb lenne egy templomajtó zárjában elfordítani egy kulcsot, mint ennek az embernek a rozsdás szívéről leverni a lakatot. Azt a lakatot, ami az őt teremtő és létben tartó Istenét zárja ki. Tudom, kemény szavak, de aki olvasta az evangéliumot az tudja, hogy Jézusnak is voltak érdes kijelentései. Aki pedig az Ószövetséget is tanulmányozta, az biztos, hogy értesült a próféták határozottságáról. De vannak ilyen emberek? Vannak, akik tudnak Isten létéről és ekkora szeretet nem kell nekik? Inkább csuklóztatják a keresztényeket? Igen, vannak ilyen emberek. Megátalkodottaknak hívják őket. De van egy jó hírem. Több olyan szent van, akinek még megátalkodottat is sikerült rábírni a megtérésre. Nem biztos, hogy ezek a szentek csak Isten szeretetének édességéről beszéltek. De mi köze ehhez a templomhoz? És mi köze a múzeumhoz?
A templom nem melegedő
A helyzet az, hogy a keresztények a templomot nem maguknak építik. Arra ott vannak a tanácstermek a parókián, az altemplomba épített hittantermek a katolikus templomokban. A templomot Istennek építjük. Ezért nem adhatjuk át szociális célokra, legfeljebb hatalmas katasztrófák idején. Sahra bíboros mondta egyszer: „A templom nem koncertterem, hanem Isten háza.” Istené. A hajléktalan ember is Istené. A hajléktalan ember a Szentlélek temploma. Ezért neki segítséget kell nyújtanunk, de nem a templomban. Biztos mindenki emlékezik arra a történetre, amikor Jézus elmondja a kánaáni (föníciai) asszonynak, hogy nem jó a lakoma ételét a kutyáknak adni. A történet így hangzik: „Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. 22Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony, és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” 23De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” 24Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” 25Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” 26De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” 27Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” 28Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.” (Mt15 21-28)
Tudom, hogy ez a történet arról szól, hogy egy idegennek is lehet nagy hite és hogy azt Jézus méltányolja. De halljuk meg benne ezt a mondatot: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” És mielőtt félremagyarázná valaki, nem azt akarom mondani, hogy a hajléktalanok kutyák lennének. Eszem ágában sincs, csak azt akarom mondani, hogy Jézusnak is volt egy értékrendje, amiben előbb volt az isteni, mint az emberi. Ezt a gondolatot egy gondolkozásmód illusztrálására hoztam.
Mária a jobbik részt választotta
Hogy mennyivel van előbbre az isteni, mint az emberi azt jól mutatja a Márta és Mária történet. Ezt is sokan ismerik. Jézus vendégeskedett a két testvérnél és Márta sürgött-forgott, Mária pedig Jézus lábához telepedett és hallgatta őt. Erre mondta azt a Megváltó, hogy Mária a jobbik részt választotta. Mert Isten csodálata előrébb van, mint az emberekről való gondoskodás, habár az önmagában jó. (Vö. Lk10, 38-42)
Hogy jön ez az egyház múzeum voltához?
Sokan fájdalmat éreznek, amikor templomokat látnak üresen vagy koncertteremmé vagy könyvtárrá átalakítva. Én is fájdalmat érzek ilyenkor. És mégis azt mondom, hogy egy barokk vagy egy gótikus templom a maga módján olyan, mint egy múzeum. Ettől van hatalmas vonzó ereje. Nem csak azért, mert szép, hanem azért, mert ősi. Mert Isten jelenlétét sejteti. Mert a katedrálisok Istennek épültek. Minden elemükben a fönséges Istent takarják és mutatják. Áhítatot ébresztenek. Lelkeket vonzanak.
A templomokban van valami, amit jobb szó híján mennyei miliőnek nevezek. Ha az egyházban ősi imák, veretes magyar szövegek, régi köszöntések, történelmileg kialakult liturgia helyett modernség van, akkor attól nem több, hanem kevesebb hívő ember lesz. Ezért van, hogy nyugaton egyre erősebb a II. Vatikáni Zsinatot szidalmazók hangja. Hogy kellett-e a II. Vatikáni Zsinat, az nem kérdés, de hogy minden jó, ami ott történt, azon sokat lehet vitatkozni. Tehát, amikor azt mondom, hogy az egyház, ha felad mind abból, ami muzeálissá teszi, akkor kevésbé lesz vonzó, akkor nem a változtatást, hanem annak mértékét és több részletét tartom veszélyesnek.
Az egyház szükségszerűen konzervatív
Aki látott már hosszú sort kígyózni a Louvre előtt, az érti, hogy miről beszéltem eddig. A múlt kincsei iránt sok emberben van tisztelet. Ha magáról szeretne valamit megérteni, akkor a múlt megismerése rengeteget tud neki segíteni. Hogy mit jelenthet egy festmény azt abból értettem meg, amikor megtudtam, hogy Pilinszky János Halak a hálóban című verse egy Louvre-ban látott kép után született meg.
A katolikusok freskói, az ortodoxok ikonjai, a reformátusok faszerkezetű harangtornyai mind azt üzenik, hogy voltak előttünk emberek, akik hittek Istenben és őt csodálták és szolgálták. Ahhoz, hogy ezek az érzések bennünk is megszülessenek, konzerválnunk kell a szakrális tárgyi kultúrát. És akkor egy templom olyan Istenhez vonzó erővel fog bírni, amit 100 Louvre sem tudna. Ezért merem azt állítani, hogy a keresztény egyházak értékmegőrzők, tehát konzervatívok. Az a nagy modernség, az ember központú terek létesítése az egyházak részéről sokkal többet visz, mint hoz. Az egyház, üdv-ház. A templom Isten miatt van, aki üdvözíteni akar mindenkit. Ha az embert akarjuk szolgálni, elsősorban az üdvösségét kell munkálnunk. Istenhez eljutott emberek önmagukért is többet tudnak tenni, mint alkoholbetegen bekéredzkedni egy templomba.
Írta:
Rákóczi Piroska




