2024.december 22.
Zénó, Flórián
Hírek 🔊

A Budapest Bizottság részletes álláspontja Perintfalvi Rita és Hess Dénes atya ügyében

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
476425 perintfalvi youtube

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnya öt pontban foglalta össze véleményét a progresszív teológus és a ferences szerzetes vitája kapcsán.

Mint arról a vdtablog.hu is beszámolt, megalakult a Budapest Bizottság, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnya. Ugyancsak megírtuk, hogy a VDTA közleményben állt ki a közösség elleni uszítással vádolt Hess Dénes atya mellett. A kommünikében az is rögzítésre került, hogy

“amennyiben a szavakból tettek lesznek, és Perintfalvi Rita vagy valamely követője tényleg feljelenti Hess Dénest, a Védett Társadalom Alapítvány frissen megalakult jogi szárnya, a Budapest Bizottság (BPB) ingyen és bérmentve ellátja a ferences atya jogi védelmét.”

Időközben a Budapest Bizottság kidolgozta részletes álláspontját az ügyben, amit változtatások nélkül közlünk:

 

  1.  A vallási, egyházi tanítások értelmezése körüli vita természetesen kívül esik a jogvédelem, illetve jogérvényesítés kérdésén. Az viszont már nagyon is ilyen kérdés, így mindannyiunkra tartozik, hogy bárki, így Hess Dénes atya is kifejtethesse a véleményét. Szabadon és fenyegetés-mentesen. Akár vallási meggyőződése, akár a normalitás védelme érdekében.

 

  1.  Ez a jogfejlődésünk, a civilizációnk, a jogérzék és a mi közép-kelet európai hagyományos szabadságvágyunk szempontjából is elsőrangú kérdés.

 

  1.  Épp ezért álságosnak tartjuk, hogy a globalista „woke” véleménydiktatúra előretolt helyőrségei, így akár épp Perintfalvi Rita vagy más fenyegethet meg, közösség elleni uszítással vádolhat meg bárkit, csak azért, mert nem az általa elvárt érzékenyítő vagy destruktív világnézeti mantrát mondja fel. A közösség elleni uszítás ráadásul büntetőtörvénykönyvi tényállás, szigorú mércével és jogkövetkezményekkel. Súlyos vád, mely természetesen jelen esetben nem valósult meg.

 

  1.  Látjuk, hogy Nyugaton, ahol a jogrendszer komoly válságtüneteket produkál, ilyen fenyegetés, sőt vád előfordulhat. Azt is látjuk, hogy a globális nagyvállalatok már itthon is ún. LinkedIn-szignálozással, illetve érzékenyítésnek hívott belső kiválasztási eljárásokkal küzdenek az általuk elvárttól eltérő, így például normalitáspárti vélemények ellen. A jogrendszerünket azonban nem hagyjuk erodálni, ami a normális társadalom működési keretrendszere.

 

  1.  Ezért, amennyiben szükségessé válik, a Budapest Bizottság és így a Védett Társasalom Alapítvány biztosítja a jogvédelmet Hess Dénes atyának és bárkinek, akire ráfordul a woke-os véleménydiktatúra úthengere. Ez szekulárisként, nemkeresztényként, nietzscheiánusként ugyanúgy kötelességünk, ha egyszer elkötelezettek vagyunk a jogrend, a jogbiztonság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a magascivilizációnk mellett.

 

 

Kiemelt képünkön Perintfalvi Rita. Forrás: Mandiner

 

Megalakult a Budapest Bizottság, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnya (+ VIDEÓ)

Közlemény: Felszólítjuk Perintfalvi Ritát, hogy azonnal fejezze be Hess Dénes atya feljelentéssel való fenyegetését!

A Védett Társadalom Alapítvány kiáll Hess Dénes atya mellett – Dr. Tóth Máté az M5-ön

 

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek