2024.október 5.
Aurél, Placid, Attila
Hírek 🔊

A keresztény erkölcs alapja

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
adventskranz 1. advent

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A tökéletesség útja egy jászolhoz vezet – keresztény erkölcsről adventben

Jézus sok mindent tanított nekünk arról, hogy mit kell tenni, mi erkölcsös és mi nem. Amikor azonban arról beszélt, hogy hova kell eljutnunk a szeretetben, egészen égig érő mércét állított föl. „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” – olvassuk a Mt5, 48-ban. Ez annyira nehéz vállalkozás, hogy a keresztényeknek ki kellett valamit találni, ami megkönnyíti ezt a tökéletessé válást. Végül három szabály betartását látták szükségesnek, amire a szerzetesek ma is fogadalmat tesznek. Ezek a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség. De hogyan jön ez az adventhez?

A jászol mellett

Az ember szereti, ha érzelmei valahogy tárgyiasulnak. Ezért szoktunk ajándékot adni vagy kapni. És ezért állítunk karácsonykor Betlehemet. Mert az ember szereti látni és érinteni, amivel kapcsolatban öröm él a szívében. Azért is szeretjük a betlehemes játékot is, mert egészen közel hozza hozzánk az isteni csodát: a megtestesülést. És a csodálkozás nagy tanítója is az embernek. Mert mi az, amit észreveszünk ebben a képben?

Isten a legnagyobb szegénységben született. Jézus édesanyja, Mária olyan házasságban élt, amelyben mindkét fél megtartóztatta magát. Jézus szülei mindketten engedelmeskedtek: hallgattak Isten angyalának szavára. De miért volt ez jó?

A csodában fogant szeretet

A Szent Családban szeretet volt. Egyszerű emberek éltek benne. Egy ács és egy fiatalasszony. Nagy titkukat közösen őrizték: a megtestesülés csodáját. Milyen lehetett vajon, hogy tudod, hogy a gyereked, aki kint játszik az utcán a többiekkel és akit elgáncsol egy társa, az kiválasztott, aligha nem maga a Megváltó? Mit taníts neki? Hogy bocsásson meg?

Azt hiszem József mindig a megbocsátásra tanította a gyermekét, és Mária mindig megvigasztalta, de vajon mivel? Vajon hogyan?

A legfőbb jó választása

A keresztény erkölcs iskolája egy jászolhoz vezet, és onnan a menekülésen át Názáretig 30 év csendbe. Jézus itt tanult jó döntéseket hozni. Nem tudjuk, mi lett volna, ha Jézus egy gazdag család gyermeke. Lehet, hogy nem engedelmességet, hanem helyes parancsok kiosztásának tudományát sajátította volna el. Igazi gyermekkora azonban előkészítette küldetését, amelyben a szenvedésből tanult engedelmességet. (Vö. Zsid4, 8) Ahhoz, hogy az emberek szeretetének csúcspontjára jusson, hogy föáldozza önmagát, az kellett, hogy az Atyának való engedelmességben is csúcspontra jusson. Ehhez volt jó iskola a názáreti családi légkör.

Az advent és erkölcs

Ma beléptünk az idei adventbe. Szeretnénk, ha karácsonyra minden tökéletes lenne. Adventben sok keresztény ember próbál a szívébe annyi szeretetet gyűjteni, hogy a karácsonyi ünneplés is békességes legyen. Komoly feladat. Van hozzá képi segítség. Nézzük a betlehemi szegénységet, két szülő engedelmességét és tisztaságát, és akkor egyszerűbb lesz rálépni a tökéletesség útjára!

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához