2024.március 29.
Auguszta, Bertold

A nemzetközi sajtó is felkapta Menczer Tamás üzenetét

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
menczer tamás

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára üzent Jan Lipavský cseh külügyminiszternek, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a cseh kormány nem csatlakozik az Európai Bizottság által indított perhez, amelynek központjában a gyermekvédelmi törvény áll.

Az Euractiv, amely magát európai uniós ügyekre szakosodott, független lapnak nevezi, idézi a cseh miniszter nyilatkozatát, majd Menczer Tamás válaszát is, aki kiemelte: Magyarországon csak a magyar emberek döntése számít.

„Sajnálom, hogy Csehország nem csatlakozik a magyar LMBTQI-ellenes törvény elleni európai perhez. De nekünk, a Kalózpártban nem áll szándékunkban feladni ezt a témát. A gyerekeket nem fenyegeti, ha ilyen karaktereket látnak a tévében, vagy a könyvekben. A gyűlölet mesterséges szítása, vagy az információk elhallgatása fenyegeti őket” – tweetelte Lipavský cseh külügyminiszter április 5-én.

Az államtitkár másnap így reagált közösségi oldalán: „Csehország külügyminiszterének: El a kezekkel a magyar gyerekektől!” – írta, majd felidézte a cseh diplomácia vezetőjének fentebb említett szavait.

„A valóság ezzel szemben az, hogy de, a gyerekekre veszélyesek az »ilyen karakterek«. A gyerekek kiszolgáltatottak, nem tudják magukat megvédeni. Nekünk kell megvédenünk őket! A gyerekeket meg kell védenünk az LMBTQ-propagandától! A gyerekeket meg kell védenünk a pedofiloktól! Szörnyű példákat láttunk, gondoskodnunk kell arról, hogy ezek ne ismétlődhessenek meg. És a gyerekeket meg kell védenünk azoktól az alkalmatlan politikusoktól, akik nem ismerik fel a veszélyt!” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy „az, hogy a cseh óvodákban és iskolákban mi történik, az a csehek dolga, semmi közöm hozzá. Ahhoz sincs közöm, hogy Jan Lipavský hogyan neveli a gyerekét. De azt jó, ha tudja a cseh külügyminiszter, hogy Magyarországon kizárólag a magyar emberek döntése számít, és a magyarok egyértelműen úgy döntöttek, hogy a gyerekeket meg kell védeni. Mi, magyarok mindenre képesek vagyunk a gyerekeinkért, minél többen jönnek velünk szemben a szivárványos gyorsvonaton, mi annál erősebbek leszünk. És a gyerekeinket meg fogjuk védeni!”

Csehország ebben a kérdésben „semleges álláspontot” képvisel, aminek a lap szerint az lehet az egyik oka, hogy az ország 2023 júliusától a visegrádi csoport elnöke lesz, amelybe Magyarország is beletartozik.

Forrás:Vasárnap.hu

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához