2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

A világ katonai kiadásai új rekordmagasságot érnek el az európai kiadások növekedésével

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
pexels anna nekrashevich 6802042

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

2022-ben a teljes globális katonai kiadás reálértéken 3,7%-kal nőtt, és új csúcsot, 2240 milliárd dollárt ért el. A katonai kiadások Európában, legalábbis az elmúlt 30 évben, a legmeredekebb növekedést produkálták az előző évi kiadásokhoz mérve. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) által ma közzétett, a globális katonai kiadásokra vonatkozó új adatok szerint 2022-ben a legtöbbet költő három legnagyobb állam – az Egyesült Államok, Kína és Oroszország – a világ teljes költésének 56%-át tette ki.

Az ukrajnai invázió és a kelet-ázsiai feszültségek kiadásnövelésbe hajszolnak

2022-ben, 8 egymást követő év során a világ katonai kiadásai minden idők legmagasabb szintjére, 2240 milliárd dollárra nőttek. Európában a kiadások messze a legnagyobb mértékű növekedése (+13%) volt tapasztalható, és ez nagyrészt az orosz és ukrán kiadásoknak volt tulajdonítható. De az Ukrajnának nyújtott katonai segély és az Oroszország felől érkező fokozott fenyegetés miatti aggodalmak, ahogyan a kelet-ázsiai feszültségek is, erősen befolyásolták számos más állam kiadásokkal kapcsolatos döntéseit is.

“A globális katonai kiadások folyamatos növekedése az elmúlt években annak a jele, hogy egyre bizonytalanabb világban élünk” – mondta Dr. Nan Tian, a SIPRI katonai kiadások és fegyvergyártási programjának vezető kutatója. “Az államok megerősítik katonai erejüket, válaszul a romló biztonsági környezetre, amely, úgy látják, nem fog javulni a közeljövőben.”

Ismét hidegháborús mértékű katonai kiadások Közép- és Nyugat-Európában

A közép- és nyugat-európai államok katonai kiadásai 2022-ben összesen 345 milliárd dollárt tettek ki. Reálértéken tekintve ezen államok kiadásai először haladták meg az 1989. évit, amikor a hidegháború befejeződött, és 30 százalékkal magasabbak voltak, mint a 2013-as kiadások. Számos állam jelentősen megnövelte katonai kiadásait Oroszország 2022. februári ukrajnai invázióját követően, míg mások olyan terveket jelentettek be, melyek szerint akár egy évtizeden keresztül is növelni kívánják a kiadások mértékét.

“Az ukrajnai invázió azonnali hatással volt a közép- és nyugat-európai katonai kiadásokkal kapcsolatos döntésekre. Ennek részeként sok kormány több évre szóló terveket készített a kiadások megnövelésére” – mondta Dr. Diego Lopes da Silva, a SIPRI katonai kiadások és fegyvergyártási programjának vezető kutatója. “Ennek eredményeként joggal számíthatunk arra, hogy Közép- és Nyugat-Európában a katonai kiadások az elkövetkező években folyamatosan tovább emelkednek.”

A legmeredekebb növekedés Finnországban (+36 százalék), Litvániában (+27 százalék), Svédországban (+12 százalék) és Lengyelországban (+11 százalék) volt tapasztalható.

“Míg Ukrajna 2022. februári teljes körű inváziója minden bizonnyal befolyásolta a 2022. évi katonai kiadásokkal kapcsolatos döntéseket, az orosz agresszióval kapcsolatos félelmek sokkal régebb óta léteznek” – mondta Lorenzo Scarazzato, a SIPRI katonai kiadások és fegyvergyártási programjának kutatója. “2014 óta, amikor Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, a keleti blokk számos korábbi állama több mint kétszeresére növelte katonai kiadásait”

A háború fokozódásával Oroszország és Ukrajna növeli katonai kiadásait

2022-ben az orosz katonai kiadások a becslések szerint 9,2%-kal mintegy 86,4 milliárd dollárra nőttek. Ez Oroszország 2022. évi bruttó hazai terméke (GDP) 4.1%-ának felelt meg, szemben a 2021. évi 3,7 százalékkal.

Az Oroszország által 2022 végén közzétett adatok azt mutatják, hogy az orosz katonai kiadások legnagyobb részét képező nemzetvédelmi kiadások nominális értelemben már 34%-kal magasabbak voltak, mint a 2021-ben kidolgozott költségvetési tervekben.

“Az orosz költségvetési tervek és a 2022-es tényleges katonai kiadások közötti különbség azt sugallja, hogy Oroszországnak sokkal többe került Ukrajna megtámadása, mint amire számított” – mondta Dr. Lucie Béraud-Sudreau, a SIPRI katonai kiadások és fegyvergyártási programjának igazgatója.

Ukrajna katonai kiadásai 2022-ben elérték a 44.0 milliárd dollárt. A maga 640%-ával ez volt az egy év alatt bekövetkező legnagyobb növekedés, amelyet a SIPRI adatai egy ország katonai kiadásaiban valaha is rögzítettek. A növekedés és az ukrán gazdaságot ért háborús károk következtében a katonai terhek (katonai kiadások GDP-hez viszonyított aránya) 2022-ben a GDP 34%-ára emelkedtek, a 2021-es 3,2 %-ról.

Az amerikai kiadások a magas infláció ellenére emelkednek

Az Egyesült Államok a katonai kiadásokra továbbra is a világon messze a legtöbbet költő ország marad. Az Egyesült Államok katonai kiadásai 2022-ben elérték a 877 milliárd dollárt, amely a világ összes katonai kiadásának 39%-a, és háromszor annyi, mint az az összeg, amennyit a világ második legtöbbet költő országa, Kína elkölt ilyen célra. Az amerikai kiadások 0,7%-os reálértéken történő növekedése 2022-ben még nagyobb lett volna, ha nem lett volna 1981 óta a legmagasabb inflációs szint.

“Az Egyesült Államok katonai kiadásainak 2022-es növekedése nagyrészt az Ukrajnának nyújtott példátlan mértékű pénzügyi katonai támogatásnak tulajdonítható ” – mondta Dr. Nan Tian, a SIPRI vezető kutatója. “Tekintettel az amerikai kiadások mértékére, még egy csekély százaléknyi növekedés is jelentős hatással van a globális katonai kiadások szintjére.”

Az Ukrajnának nyújtott amerikai pénzügyi katonai támogatás 2022-ben összesen 19,9 milliárd dollárt tett ki. Bár a hidegháború óta ez volt a legnagyobb összegű katonai segély, amelyet bármely ország egyetlen kedvezményezettnek valaha adott, ez az Egyesült Államok teljes katonai kiadásainak csupán 2,3%-át tette ki. 2022-ben az USA 295 milliárd dollárt különített el katonai műveletekre és védelemre, 264 milliárd dollárt beszerzésre és kutatásra és fejlesztésre, 167 milliárd dollárt pedig a katonai személyi állományra.

Ázsiában és Óceániában Kína és Japán továbbra is vezet a kiadások növelésében

Az ázsiai és óceániai országok együttes katonai kiadásai 575 milliárd dollárt tettek ki. Ez 2,7%-kal több volt, mint 2021-ben, és 45%-kal több, mint 2013-ban, s amely legalább 1989 óta megszakítás nélkül folyamatosan emelkedő tendenciát követ.

Kína a katonai kiadásokban továbbra is a második a világon, 2022-ben a becslések szerint 292 milliárd dollárt elkülönítve erre a célra Ez 4,2%-kal több, mint 2021-ben, és 63%-kal több, mint 2013-ban. Kína katonai kiadásai 28 egymást követő évben folyamatosan növekedtek.

Japán katonai kiadásai 2021 és 2022 között 5,9%-kal nőttek, elérve a 46.0 milliárd dollárt, vagyis a GDP 1,1%-át. 1960 óta ez volt a legnagyobb mértékű japán katonai kiadás. A 2022-ben közzétett új nemzetbiztonsági stratégia ambiciózus terveket vázol fel Japán katonai képességeinek növelésére a következő évtizedben, válaszul a Kína, Észak-Korea és Oroszország irányából észlelt növekvő fenyegetésekre.

“Japán mélyreható változáson megy keresztül katonai politikájában” – mondta Xiao Liang, a SIPRI katonai kiadások és fegyvergyártási programjának kutatója. “Úgy tűnik, hogy a háború utáni korlátozások, amelyeket Japán a katonai kiadásaira és katonai képességeire kényszerített, lazulni látszanak.”

Egyéb figyelemre méltó fejlemények

  • A világ katonai kiadásainak reálértéken történő növekedését 2022-ben lelassították az infláció hatásai, amely sok országban évtizedek óta nem látott szintre emelkedett. Nominálértéken (azaz folyó árakon, inflációval nem korrigálva) a globális végösszeg 6,5%-kal nőtt.
  • India 81,4 milliárd dolláros katonai kiadása a negyedik legmagasabb volt a világon. Ez 6,0 %-kal volt több, mint 2021-ben.
  • 2022-ben a katonai kiadásokra az ötödik legtöbbet költő Szaúd-Arábia katonai kiadásai 16%-kal nőttek, és becslések szerint elérték a 75,0 milliárd dollárt, ami 2018 óta az első kiadásnövekedés volt.
  • Nigéria katonai kiadásai 38%-kal 3,1 milliárd dollárra csökkentek a 2021. évi 56%-os kiadásnövekedés után.
  • NATO-tagállamok katonai kiadásai 2022-ben összesen 1232 milliárd dollárt tettek ki, ami 0,9 százalékkal volt magasabb, mint 2021-ben.
  • Közép- és Nyugat-Európában az Egyesült Királyság költötte a legtöbbet, 68,5 milliárd dollárt, amelyből becslések szerint 2,5 milliárd dollár (3,6%) az Ukrajnának nyújtott katonai pénzügyi segély volt.
  • 2022-ben Törökország katonai kiadásai már a harmadik egymást követő évben csökkentek, elérve a 10,6 milliárd dollárt, ami 26%-os csökkenést jelent 2021-hez képest.
  • Etiópia katonai kiadásai 2022-ben 88%-kal nőttek, és elérték az 1,0 milliárd dollárt. A növekedés egybeesett a kormánynak az ország északi részén a Tigréi Népi Felszabadítási Front elleni újbóli offenzívájával.

Forrás:sipri.org

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek