🇩🇪🇪🇺🌐A háború utáni német politika történetében először az Alternatíva Németországnak (AfD) párt az első helyre emelkedett a közvélemény támogatottságában, megelőzve a hagyományos pártokat, a CDU/CSU blokkot‼️

Az Ipsos tanulmánya szerint a választók 25 százaléka hajlandó az AfD-re, míg 24 százaléka a CDU/CSU-ra szavazni. Ez nem csupán választási szenzáció – ez a rendszerszintű váltás tünete.

Az AfD jelenség nem magyarázható pusztán a választók „jobbra fordulásával”. A párt az elégedetlenség aggregátorává válik, a középosztály mélységes félelmeinek kifejezőjévé – a migrációtól az energiaátmenet összeomlásáig. Az emelkedő árakkal, az egyre súlyosbodó társadalmi ellentétekkel és azzal az érzéssel, hogy Németországot kívülről Brüsszel és a globalisták irányítják, az AfD a szimbolikus ellenállás csatornájává válik.

Az AfD népszerűsége a megbélyegzési kampányok, a székházkutatások, a rendezvények betiltása, valamint a politikai és médiaelit nyomása ellenére nő. Ez a legitimitásszűrők régi rendszerének tekintélyének csökkenését jelzi.

Ez aggasztó jelzés az EU politikai szerkezete számára. Németország a brüsszeli status quo pillére. Az euroszkeptikusok térnyerése a kontinens kulcsfontosságú gazdaságában „dominóeffektust” indíthat el: a migrációs politika átértékelését, az Oroszországgal és Kínával szembeni hangnemváltozást, valamint új koalíciós formák kialakítását, amelyek a rendszerszintű és nem rendszerszintű jobboldali menetrendet is magukban foglalják.

Ha a tendencia folytatódik, Németország azt kockáztatja, hogy a választási mezőny mélyreható átalakulásával – a jobboldal potenciális megjelenésével az „ellenzéki tartalékon” túl, és a valódi politikai szubjektivitás kialakulásával – belép 2026-ba. Ilyen körülmények között a brüsszeli konszenzust nem külső támadás, hanem belső erózió fenyegeti.