2024.június 19.
Gyárfás, Romuald

Az Izrael elleni támadás vagy a Hamász, vagy pedig a Netanjahu-kormány végét jelenti

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
24cc5f6d6a9147b2a23a3e11f3a3145c

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Izraelnek lépnie kell, a békítések itt már értelmüket vesztették. Tökéletesen érdektelen, hogy mit tweetel a „nemzetközi közösség” meg az EU-s nullák, vagy hogy milyen színűre festik a Brandenburgi kaput.

A Szimchát Tórá (örvendezés a Tórával/Tóráért) zsidó ünnep, amely az éves ciklus lezárását, a nyilvános Tóraolvasás kezdetét jelzi. 1973-ban a Jom Kippurt, az engesztelő (böjt)napot választották az arab államok, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek Izrael ellen. Most a Szimchát Tórá ünnepre esett a választása a Gázai övezetet 2007 óta uraló Hamász iszlamista terrorszervezetnek, hogy korábban soha nem látott méretű támadást intézzen Izrael néhány déli települése ellen, illetve rakéták özönével szórja meg Közép- és Dél-Izraelt.

A támadás a Gergely-naptár szerint szinte egybeesett a Jom Kippur háború ötvenedik évfordulójával.

Az elérhető információk egyelőre gyérek, hiszen az effajta ügyekben az izraeli sajtót szigorú cenzúra köti, és amikor ezt a cikket írom – vagyis szombat este – még rengeteg fontos okot és momentumot homály fed. Nem tudjuk, hogyan történhetett, hogy a Hamász – nyilván komoly koordinációval és mozgósítással megelőzve – több száz, egyes információk szerint ezer harcost tudott rövid időn belül Izrael területére juttatni. Míg a Jom Kippur háború inkább doktrínabeli fiaskó volt – az izraeliek azt hitték, hogy az arabokat elrettentették, nem fognak támadni –, a mostani jelentős részben nyilván hírszerzési fiaskó, amiért majd (egyszer) fejek fognak hullani. 40 hét tüntetés és egy szinte a diszfunkcionalitásig bénított állam meghozta az eredményét: 

a Hamász megértette az üzenetet – miszerint Izrael megosztott és gyenge –, és támadott.

A nemzetközi sajtó persze nem hoz le ilyen képeket, és én sem tervezek linkeket biztosítani hozzájuk, de talán nem ízléstelenség leírni a felvételeket, melyek főleg a Hamász médiájának szívességéből terjednek az interneten. A hamisításokkal persze vigyázni kell, terjed egy „fotó” is, amely állítólag Nimrod Aloni tábornokot mutatja, amint elkapják a terroristák. Az erősen AI-gyanús vizuális termék hitelességét az IDF nem erősítette meg, noha a brit sajtó jelentős részét így is átverte.

Más felvételek viszont nyilvánvalóan hitelesek: agyonlőtt nyugdíjasok; szitává lőtt izraeli autók és sofőrjeik az autópályán; egy levetkőztetett izraeli nő holtteste, akit kocsin mutogatnak körbe Gázában; egy izraeli katonafiú, akinek a holttestén ugrál a gázai csőcselék: és egy izraeli katonai bázis (a jelek szerint Re’im), ahol első látásra több tucat újoncot és katonát mészároltak le.

Az áldozatok száma egyre nő, most hivatalosan 250+ áldozatról és 1800+ sérültről szólnak a hírek izraeli oldalon. Palesztin áldozatok is vannak, nagyrészt terroristák. A terroristák túszokat is ejtettek, közülük sokakat – egyelőre nem is tudjuk, hány főt. de köztük biztosan kisgyerekeket – Gázába vittek, de holttesteket is raboltak, hiszen tudják, hogy még ezeket is izraeli börtönben ülő terroristák kiszabadítására tudják beváltani. Jelen sorok írásakor, 13 órával az események kezdete óta még mindig túszokat tartanak fogva Kibuc Be’eriben.

Számok terén nyilván nem érte el a mai támadás a Jom Kippur háború veszteségeit (utóbbi 2656 izraeli halott és 9000 sebesült), a 

mai támadás hatása főleg az izraeliek megrendült biztonságérzetében lesz tetten érhető. 

Seth Franzman a Jerusalem Post hasábjain alaposan végig rágta az előzményeket, melyek segítik a kontextus megteremtését. Izrael 1967-ben foglalta el Gázát, és 2005-ben vonult ki onnan – valószínűleg ez volt a zsidó állam történetének egyik legnagyobb stratégiai hibája.

A Hamásszal való konfliktus korábban fokozatosan épült fel. 2008-ban az Öntött Ólom hadművelet előtt megnőtt a rakétázások száma. Sok esteben Izrael diktálta a tempót, mint 2012-ben vagy 2019-ben, a Fellegoszlop és Fekete Öv hadműveletek során. 2014-ben a konfliktus Júda-Somronban (avagy Ciszjordániában) kezdődött, amikor elraboltak és megöltek három izraelit. A 2021-es, tíznapos konfliktus jeruzsálemi zavargásokkal kezdődött. A ma reggeli támadást viszont nem előzte meg effajta „lépcsős” eszkaláció.

Az események nyilván arra késztetik az izraelieket, hogy másképp gondoljanak a a Hamászra és Gázára, mint egy körbefalazott nyomortelepre, ahonnan néha zavargások vagy rakétázások indulnak ki. A Hamász demonstrálta, hogy olyan támadások kivitelezésére képes Izrael területén belül, melyek megrázzák az országot. Kiemelendő, hogy a Hamász ezúttal Jeruzsálemet is kiemelt célpontként rakétázta, mert bár ilyen a múltban is volt, most sokkal nagyobb „figyelmet” fordítottak Izrael (nemzetközileg kevéssé elismert) fővárosára. Bár például 2006-ban is raboltak el egy izraeli katonát, és 2014-ben is történt Kibuc Zikimben tengeri úton érkező támadás, a mostanihoz hasonló jelenetek és tömeges emberrablások nem történtek.

Egyes elemzők a támadásokat az állítólag közelgő izraeli-szaúdi kibéküléshez kötik. Ez egyáltalán nem valószínűtlen forgatókönyv. 

Egy hathatós izraeli válasz a mai vérfürdőre megfúrhatja a készülő izraeli-szaúdi közeledést. 

Azonban látni kell, hogy az Ábrahám-egyezmények, noha nyilván előrelépést jelentenek a háborúhoz képest, nem fogják elhozni a békét. Az alábbi sorokat 2020-ban írtam az Ábrahám-egyezmények kapcsán: „A béke természetesen fontos dolog, de a Szentföldön nem valamifajta félreértés vagy apró tévedés miatt nincsen béke, hanem mert két nép akarja magának azt a földterületet. […] Továbbra is lesznek palesztinok és palesztin dzsihadista szervezetek, amelyek zsidók megölésével akarnak majd küzdeni – nem a megvalósítandó béketerv palesztinoknak ítélt területeiért, hanem azokért a területekért, amelyeken jelenleg zsidók élnek, és amelyeket mind a fundamentalista palesztin nacionalizmus, mind az iszlamizmus visszakövetel. Tehát a béke, mint azt New York belvárosában és a Tel Aviv-i kávézókban elképzelik, miszerint nem kell majd bevonulni a seregbe, nem lesznek támadásokról hírek az izraeli lapok címoldalán, és Eszter és Ahmed a szomszédság örömére házasságot köt, továbbra is az marad, ami – ködös liberális illúzió.

Ma sem látom másképp. A mai nap véres eseményei – és az azok kapcsán ünneplő arab tömegekről készült videók (nemcsak Gázában, hanem Európában is!) – tökéletesen mutatják, mit gondol a muszlim arab világ jelentős része a kérdésről. A probléma nem az, hogy Izrael „a világ legnagyobb koncentrációs táborát üzemelteti” Gázában (ami eleve ízléstelen és vitatható állítás, de most ne menjünk bele). Ez a konfliktus már azelőtt létezett, hogy a ma élő emberek többsége megszületett volna – gondoljunk csak az 1921-es jaffai pogromra! –, és valószínűleg az unokáink is hasonló híreket fognak olvasni a sajtóban Izraelről, mit mi ma.

Sokkal érdekesebb kérdés, hogy mit fog lépni Benjamin Netanjahu. „Bibi” idős politikus, most 73 éves, nemrég szívritmus-szabályozót is kapott. Ő a valaha volt leghosszabb ideje regnáló izraeli miniszterelnök, akinek éles képe van történelmi szerepéről, és imidzsének része, hogy ő „Mr. Security”, azaz „Mr. Biztonság”. 

Netanjahu nyilván tisztában van vele, hogy történelmi megítélésének jelentős részét a következő napok és hetek történései fogják meghatározni.

Annak a bizonyos súlyos döntésnek a meghozását – miszerint az izraeli hadsereg bevonuljon Gázába, nem úgy, mint 2014-ben, hanem egyszer és mindenkorra kifüstölje onnan a Hamászt – voltaképpen talán akaratlanul provokálták most ki a terroristák. Avi Issacharoff Közel-Kelet-szakértő okkal fejtette ki egy helyütt, hogy a Hamász bizonyos értelemben most túlnyerte magát. Valószínűleg csak be akartak törni, el akartak rabolni pár embert, megölni másokat, és – ennyi. Nem terveztek ekkora sikert alkotni, a felvételeken, melyek néhány elfoglalt izraeli helyszínről keringenek, ez világosan látszik: a terroristák tétlenül lófrálnak fel-alá, azt sem tudják, mit kezdjenek az ellenállás hiányával. A tettesek komótosak, láthatóan nem siettek sehová.

Egyelőre még várni kell, hogy lássuk, hogyan folytatódik a történet – például beszáll-e a siíta Hezbollah északon. Izraelnek viszont valamit lépnie kell, a békítések itt már értelmüket vesztették, és az is

tökéletesen érdektelen, hogy mit tweetel a „nemzetközi közösség”, az EU-s nullák, vagy milyen színűre festik a Brandenburgi kaput.

Annyi viszont Issacharoff szerint bizonyosnak tűnik, hogy a Hamász megírta saját végrendeletét. Ha pedig az izraeli kormány nem fejezi be a Hamász-történetet egyszer és mindenkorra, akkor Netanjahu lesz az, akinek vége van.

Mint utaltam rá, a Szimchát Tórá egyben egy ciklus lezárása is. 

A Hamász talán tudtán kívül valóban ezt hozta most el: egy ciklus lezárását.

Forrás:Mandiner

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Sajnálom az áldozatokat és az elrabolt embereket. Sajnálom, hogy a Nyugat – világot legyűrő tevékenysége miatt – bármikor felrobbanó puskaporos hodóvá vált.
    DG

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek