2024.március 28.
Gedeon, Johanna

Az olajembargóval az EU járna rosszul, nem az oroszok – Dr. Tóth Máté a hirado.hu-nak

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hajó

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az olajembargó rövid távú hatása magas áremelkedést okozna a világpiacon, a középtávú hatása pedig súlyos ellátási problémákhoz vezetne – nyilatkozta a hirado.hu-nak Dr. Tóth Máté, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságának vezetője, aki szerint a gazdasági-társadalmi hatások mellett súlyos jogi-szabályozási következmények is körvonalazódnak. Az energiajogász többek között arról beszélt, hogy mi állhat Brüsszel energiaembargós szándékai mögött, és bevezetése melyik félnek fájna jobban: az Európai Uniónak vagy az oroszoknak.

Dr. Tóth Máté szerint az EU energiaembargós szándékairól „csak spekulációk léteznek, de érzékelhető a kérdésben a bizottság politikai és ideológiai motiváltsága, amellyel már az Egyesült Államok kezdeti politikai nyomása során kijelölt határokat is átlépték. A volt amerikai jegybankelnök két hete ugyanis kiadott egy nyilatkozatot, amelyben mind a világgazdaság, mind Európa számára kimondottan károsnak nevezi a tervezett európai olajembargót.”

Az Európai Bizottság tehát már a szövetségeseire és a szakmára sem feltétlenül hallgat.

A szakértő szerint „a lakossági és az ipari dimenziókban egyaránt súlyos helyzetet teremtene az olaj- és földgázembargó, sőt, még az eredeti terv szerint elképzelt többlépcsős embargó bevezetése is.”

Az olaj ára nagymértékben elszabadulna, de ez csupán az embargó rövid távú hatása, ami mindenkit, egész Európát érintené. Lenne ugyanis egy nagyon magas világpiaci ár az alternatív beszerzési forrásokból, körülbelül duplája a mostani árnak. Ez azonnal beállna, mihelyst elfogadják a szankciókat. Az olajembargó középtávú hatása pedig a súlyos ellátási válság itt, Európában

– fejtette ki Dr. Tóth Máté.

A hirado.hu kérdésére, miszerint pótolható lenne-e világpiaci szinten az orosz kőolaj, az energiajogász elmondta: „Európa 25 százalékos orosz olajimport-szükséglete a teljes kőolajellátás esetében olyan hatalmas mennyiség, amely a világ többi részén nem áll rendelkezésre. A világ olajkitermelő országai ráadásul egyáltalán nem igyekeznek a kitermelés növelésével.”

A hírportál arra is rákérdezett, hogy mindezek fényében mégis miért erőlteti ennyire az Európai Bizottság az Oroszországgal szembeni energiaszankciókat. Dr. Tóth Máté meglátása szerint

az EB abból indul ki, hogy létezik egy kölcsönös függőség Oroszország és Európa között: lehet, hogy kicsit nekünk is fáj, de legalább fájna az oroszoknak is.

Sajnos azonban tisztán látható, melyik félnek fájna jobban.

„Oroszország lazán eladja a kőolaját, nagyjából egy hónap késéssel pedig a földgázát is az ázsiai piacokon, ráadásul tovább is növelné a bevételeit, hiszen a világpiaci árak ebben az esetben emelkednének. Ráadásul nemcsak a földgáz, de az orosz olaj is olcsóbb a világpiacon már most is, az orosz olaj több mint 30 százalékkal, mint a Brent kőolaj. Így Európa az olcsóbbik nyersanyagpiacról iratkozik ki most, önként bezárva magát a drágábba” – magyarázta az energiajogász.

Európa ezek szerint bakot lőne az energiaembargóval, hiszen az eredeti célját is elveszítené, mert a magasabb árszínvonallal valójában finanszírozná, mintsem akadályozná Oroszország háborús szükségleteit, miközben Európa a tél kezdetére súlyos ellátási problémákkal nézne szembe. Az energiaszankciók gazdasági hatása is valójában befelé nyilvánulna meg, hiszen nem az oroszoknak ártana, hanem az európai polgároknak, és ez jogi értelemben is igaz.

Az eredeti, teljes interjú ITT olvasható el.

 

Az olajipar nagyon jól járt a háborúval – Dr. Tóth Máté a HírTV képernyőjén

Gyerekeknek szánt műsorban népszerűsíti a transzneműséget a Discovery – Dr. Tóth Máté az Agendában

 

(Kiemelt képünkön orosz kőolajat szállító teherszállító hajó az Északi-tengeren. Forrás: hirado.hu)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. A józan ész Brüsszelben nem létezik, nagyítóval sem lehet találni belőle. Akkor amikor már az orosz krémtortát is embargó alá akarják helyezni, és a cukrászok -bevételük megőrzése céljából- ukrán krémtortára keresztelik át, nos kár az érveléssel erőlködni. Az orosz zongorista fellépése be van tiltva, azért mert ő orosz. (Annak idején a zsidó művészeknek volt megtiltva, hogy fellépjenek, és lényegében nem sok a különbség ezzel a diszkriminációval..)
    Amúgy az Európai Unió mindent megtesz annak érdekében, hogy az európaiak élete minél rosszabb legyen. Idegen hordákat engednek be akik nőket és gyerekeket erőszakolnak, random késelnek az utcán és a vonatokon. Ráadásul három országban három néven felveszik a segély, ami több, mint a helybeli munkásember nyolc órai munkával szerzett bére. A közbiztonság lerombolása után most az egzisztenciális biztonságot fogják tönkretenni. Vállalatok százai mennek tönkre és emberek ezrei kerülnek utcára minden országban kizárólag az üzemanyagár emelkedése miatt.
    Szerintem ideje lenne kilépni ebből az elfuserált unióból, ahol mi mindig csak lenézett keletiek leszünk.

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához