2024.március 28.
Gedeon, Johanna

Barbárok – védőtársunk írása

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
barbárok

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Igen, azok mi vagyunk, magyarok.

Mi, itt Európa szívében, mindenféle belső-ázsiai, kelet-kaukázusi, és Isten tudja milyen eredettel. Aki jöttünk, és elfoglaltuk az itteni, “békés”, “kultúra- és államteremtő népek” szálláshelyét. Hogy ezért miért volt alig harc? Érdekes kérdés. Talán mert nem is voltak itt. Valószínűleg hazajöttünk. Legalábbis az akkori népek olyan nagyon nem tiltakoztak. Később, a későn érkező befogadottak annál inkább.

Pedig igazából semmit nem hoztunk. Csak a nadrágot, a gombot, a lovaglás tudományát. A kengyelt. A lovas íjászatot, az államalapítás tudományát. A világ egyik első Alkotmányát.

És egy gyönyörű nyelvet.

Hogy mindig idegen test voltunk? Igen. Nem vezettünk hódító háborúkat, amíg elég erősek voltunk, sosem kezdtük: befejeztük a háborút. Igen, “kalandoztunk.”
Nevetséges. Ez minden más népnél dicsőséges háborúk sorozata, egy vikingnek dicsőség, mások gyarmatokat alapítottak. Mi “kalandoztunk”, mert meg volt minden okunk rá. És ha menni kellett: mentünk, de mindig hazajöttünk.

Aztán túléltük a mongolokat, a tatárjárást, a bel- és küldúlást, a török uralmat, az osztrák házat, a kommunistákat: futó kaland.

Mellékesen azért gyönyörűséges időmértékes verseket írtunk, sakkozógépet fedeztünk fel, helikoptert, dupla távcsövet, C-vitamint, atombombát, és mert játszani is kell, egy Rubik-kockát. Meg zserbót, meg a magyar konyhát. És elmentek legjobbjaink, akik nem haltak meg honi háborúinkban, és kiharcolták más népek függetlenségeit. Más kontinensekét is.

Csak mi maradtunk itthon, mert ennyire barbárok vagyunk.

Bezzeg a civilizált nyugat… Amelyet ezer éven át védtünk azok ellen, akiket ők most keblükre szorítanak, mint Kleopátra a kígyót. Akik learatták Mohács, 1848, 1956, 1990 hasznát. Mi elvittük a balhét, mert barbárok vagyunk. És soha, de soha nem árultuk el szövetségeseinket, inkább vállaltuk helyükben is a sorsot.
És most is ezt tesszük, egyszerűen csak azért, mert ilyenek vagyunk. Kiállunk azért az Európáért, amely barbárnak tekint minket.

De hát ennyi baj legyen. Mi, “barbárok”, maradunk. Majd még feltalálunk ezt-azt. Addig Ti, amíg mi a határt védjük, Ti, civilizált népek, számolgassátok az uborka görbületét.

 

György Attila,
Csíkszereda

 

Ezt a cikket egy védőtársunk írta. Amennyiben Ön is szeretne a témáinkhoz (életvédelem; családvédelem; biztonság; nemzeti hagyomány és kultúra; valamint vallás és keresztény értékek) kapcsolódni, küldje el írását (vagy írásait) a [email protected] e-mail címre.

Mi a reakciód?
👍tetszik
1
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához