2026.október 15.
Teréz, Aranka
Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Néhány hónap alatt országos tiltakozó mozgalommá nőtte ki magát Indiában a különös nevű Cockroach Janta Party, vagyis a Csótányok Néppártja. A fiatalok szerveződése júliusban már hozzájárult egy miniszter bukásához, most pedig az indiai választási bizottság vezetőjének távozását követeli.

A rendőrség ezrével állítja elő a tüntetőket, az ellenzék felsorakozott a követelések mögött, a kormánypárt pedig külföldi beavatkozást emleget. De kik ezek a „csótányok”, és hogyan váltak néhány hónap alatt az indiai belpolitika megkerülhetetlen szereplőivé?

Újabb őrizetbe vételekkel folytatódtak október 13-án az indiai fővárosban a Cockroach Janta Party (CJP) tiltakozásai. A rendőrség előállította a mozgalom két vezetőjét, Szórav Daszt és Asutosh Rankát, valamint több társukat, miután a demonstrálók bejutottak Újdelhi egyik legismertebb tüntetési helyszínére, a Jantar Mantar térre, amelyet a hatóságok időközben kivontak az engedélyezett demonstrációs helyszínek közül.

Mindössze két nappal korábban a mozgalom három vezetőjét, köztük alapítóját, Abhidzsit Dipkét engedték szabadon. Őket október 10-én, egy Mumbaiból érkező repülőgépen vették őrizetbe. A hétvégi tiltakozások során több ezer demonstrálót állítottak elő, lezártak metróállomásokat és korlátozták az internet-hozzáférést is. A hatóságok közrendvédelmi intézkedésekkel indokolják a fellépést, a mozgalom viszont a gyülekezési szabadság korlátozását kifogásolja.

Egyetlen mondatból született politikai mozgalom

A történet május 15-én, egy legfelsőbb bírósági meghallgatáson kezdődött. Szúrja Kant, India legfelsőbb bíróságának elnöke az intézményeket támadó fiatal aktivistákról beszélve a csótányokhoz hasonlította azokat, akik nem találnak munkát vagy helyet a szakmájukban, majd a médiában, a közösségi oldalakon vagy civil szervezetekben tevékenykednek.

A kijelentés országos felháborodást váltott ki. A főbíró később pontosította szavait, ám a hasonlat ekkorra már önálló életre kelt.

A 31 éves, az Egyesült Államokban kommunikációt tanult Abhidzsit Dipke ekkor tette fel a kérdést a közösségi médiában, hogy mi történne, ha az összes csótány összefogna?

A bejegyzésből május 16-án megszületett a Cockroach Janta Party. A kezdetben szatirikus, a kormányzó Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) nevére is utaló kezdeményezés néhány nap alatt hatalmas internetes közönséget ért el. A szervezők mémekkel, humoros videókkal és a politikai elit bírálatával szólították meg az elégedetlen fiatalokat.

A CJP hivatalosan nem bejegyzett választási párt, hanem parlamenten kívüli, közösségi médiára épülő politikai nyomásgyakorló mozgalom. Az alapító azonban nem teljesen ismeretlen a politikában: korábban az ellenzéki Aam Aadmi Party kommunikációs munkájában is részt vett.

A kezdeményezés sikerét nem pusztán a szokatlan név magyarázza. India fiataljai körében régóta jelentős probléma a munkanélküliség, az oktatási rendszerben tapasztalható egyenlőtlenség és a társadalmi felemelkedés nehézsége. A „csótányok” ezeknek az elégedetlenségeknek adtak látványos, könnyen felismerhető politikai jelképet.

Az első győzelem: lemondott az oktatási miniszter

A CJP első nagy kampánya a felsőoktatási felvételi vizsgák körüli botrányhoz kapcsolódott. Az országos orvosi felvételi rendszerben, valamint más vizsgákon feltárt feladatszivárgások és szabálytalanságok miatt diákok tömegei követeltek felelősségre vonást.

Júniusban már rendszeres tüntetéseket tartottak Újdelhiben. A mozgalomhoz ismert civil szereplők is csatlakoztak, köztük a ladakhi környezetvédelmi és oktatási aktivista, Szonam Vangcsuk, aki éhségsztrájkkal támogatta a követeléseket.

A tiltakozók Dharméndra Pradhán oktatási miniszter távozását követelték, akit politikailag felelősnek tartottak a vizsgarendszer körüli válságért.

Július 25-én a miniszter végül benyújtotta lemondását. A CJP ezt saját győzelmeként ünnepelte, bár a távozáshoz vezető nyomás nem kizárólag a mozgalom tevékenységéből fakadt.

Az esemény fordulópontot jelentett. A néhány héttel korábban még internetes tréfának tekintett szerveződés bebizonyította, hogy képes országos mozgósításra és politikai eredmények elérésére.

A mozgalom ezt követően az állami iskolák állapotával, a fiatalok munkalehetőségeivel és a közintézmények működésével is foglalkozni kezdett.

Már 130 millió választó neve körül folyik a vita

Az októberi tiltakozási hullám középpontjába azonban már India választási rendszere került.

A választási bizottság 2025-ben megkezdett, SIR néven ismert átfogó névjegyzék-felülvizsgálata során több mint 130 millió nevet töröltek a választói nyilvántartásokból, illetve azok felülvizsgált tervezeteiből.

A hatóságok szerint a törlések között elhunyt, elköltözött, nem azonosítható vagy más okból jogosulatlannak minősített személyek szerepelnek. A tévesen törölt választópolgárok számára pedig biztosított az újbóli regisztráció lehetősége.

Az ellenzék viszont azt állítja, hogy az eljárás során nagy számban kerülhettek ki jogosult választók is a névjegyzékekből, különösen a vallási kisebbségek és a társadalmilag kiszolgáltatott csoportok körében.

A konfliktust tovább mélyítette az Indian Express szeptember 23-i tényfeltárása. A lap belső dokumentumok alapján arról számolt be, hogy a választási bizottság két tagja tíz hónap alatt legalább tizennégy alkalommal emelt kifogást Gjánes Kumar bizottsági elnök egyes döntései ellen. A vitatott kérdések között a választói nyilvántartások kezelése, a regisztrációs eljárások és az informatikai rendszerek működése is szerepelt.

A választási bizottság elismerte a belső észrevételek létezését, de hangsúlyozta, hogy azok a döntéshozatal természetes részét képezik, és a testület határozatai egyhangúak voltak. A politikai részrehajlás vádját a bizottság és a BJP egyaránt visszautasította.

A CJP mindenesetre Gjánes Kumar lemondását és a választási rendszer átláthatóbb működését követeli.

A parlamenti ellenzék is bekapcsolódott

A mozgalom jelentőségét tovább növeli, hogy követeléseivel immár a hagyományos parlamenti ellenzék is azonosul.

Rahul Gandhi, az Indiai Nemzeti Kongresszus vezetője és az INDIA ellenzéki pártszövetség meghatározó alakja szintén bírálja a választási névjegyzékek felülvizsgálatát.

Október 12-én ellenzéki politikusok ezreihez csatlakozó demonstrálók vonultak a Legfelsőbb Bíróság felé, október 13-án pedig az ellenzéki szövetség vezetői jogi úton is felléptek a választási bizottság vitatott eljárásaival szemben. A beadvány többek között a belső döntéshozatal dokumentumainak feltárását és a névjegyzék-módosítások független vizsgálatát sürgeti.

Ez már jóval túlmutat a csótánypárt eredeti céljain. A parlamenten kívüli fiatalok tiltakozása és a hagyományos ellenzék intézményes fellépése ugyanannak a politikai konfliktusnak két különböző színterévé vált.

A kormányoldal ugyanakkor azzal érvel, hogy a névjegyzékek megtisztítása szükséges a választások tisztaságának biztosításához, és az ellenzék megalapozatlan vádakkal próbálja aláásni az alkotmányos intézményekbe vetett bizalmat.

Színes forradalom készül Indiában?

A kormányzó BJP egyes vezetői már külföldi beavatkozásról beszélnek.

Nitin Nabin, a párt országos elnöke október 10-én azzal vádolta az INDIA ellenzéki szövetséget és a CJP-t, hogy külföldi erők támogatásával próbálják destabilizálni az országot. Hasonló értelmezés jelent meg az orosz Kommerszant október 13-i elemzésében is, amely a dél-ázsiai színes forradalmak lehetséges indiai megismétlődését vetette fel.

A párhuzam nem légből kapott. Srí Lankán 2022-ben, Bangladesben 2024-ben, Nepálban pedig 2025-ben vezettek súlyos politikai válsághoz olyan tiltakozási hullámok, amelyekben a fiatalok és a digitális mozgósítás egyaránt fontos szerepet játszottak.

Érdemes észrevenni azt is, hogy a párt alapítója nem abból a nehéz sorsú, munkanélküli fiatalokból álló rétegből érkezett, amelynek tagjait összefogta, hiszen az egyesült államokban tanult, és korább az egyik ellenzéki formáció kommunikációs munkatársa volt.

Több mint internetes lázadás

A csótánypárt története mindenesetre rávilágít az indiai belpolitika egyik fontos változására.

A 2024-es parlamenti választáson a BJP elveszítette önálló többségét, és Narendra Modi csak koalíciós partnereinek támogatásával alakíthatott ismét kormányt. Eközben a fiatalok gazdasági és társadalmi elégedetlensége új politikai szerveződési formákban jelenik meg.

A CJP mindössze öt hónap alatt jutott el a közösségi médiában terjedő szatirikus bejegyzésektől egy miniszter lemondását követelő országos kampányon át a választási rendszer körüli politikai küzdelemig.

A legfontosabb kérdés most az, hogy a mozgalom képes lesz-e tartós szervezeti jelenlétet kiépíteni, vagy a hagyományos ellenzék politikai küzdelmének egyik mozgósító eszközévé válik.

A „csótányok” jövője bizonytalan, de az általuk felszínre hozott elégedetlenség jóval régebbi és mélyebb, mint maga a mozgalom.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
2
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához