Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy Európa ma és holnap című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet – több nyelven – 28 mai és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza.

Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem vállal felelősséget. Így nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény megnyerése céljából.

Az ország-fejezetek egy rövid, “amerikai típusú önéletrajz”-ból, és egy valamivel hosszabb, “kifejtő” részből állnak. Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek.

Az Európa ma és holnap 28 ország bemutatkozást tartalmazza ezek három minőségi kategóriába sorolhatók.

A többség reális történelmi és kulturális tényanyaggal szolgál.
Néhány, az “Európai Unióba igyekvő” ország pedig  a nemzeti legendáit is önarcképébe illeszti, és a számukra kínos adatokat, folyamatokat vagy elhallgatja, vagy eufémizmusokba burkolja. Törökország, Szlovákia, Románia sorolható ebbe a kategóriába.
A harmadik felfogás – mely döbbenetes – a magyar.

Lássuk először az önéletrajzunkat!

Az 1990-ig terjedő időszak 14 pontját szóról szóra leírom, csak utána fogom elemezni.
Megjegyzem, hogy a románoknak erre az időszakra 34(!) megemlítendő történelmi eseményük akad!

Fontos dátumok Magyarország történelmében:

• 1000 – a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
• 1308–1437 – A központi hatalom megerősítése.
• 1541 – a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
• 1711–1848 – Osztrák uralom.
• 1867 – körülbelül fél évszázadig tart az Osztrák-Magyar Monarchia kora.
• 1914 – Magyarország részt vesz az első világháborúban a Német Birodalom oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
• 1938 – szövetség a NÁCI NÉMETORSZÁGGAL.
• 1941 – hadüzenet a Szovjetuniónak.
• 1944 – az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
• 1945 – a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
• 1949 – a Magyar Népköztársaság alkotmányának elfogadása.
• 1956 – népfelkelés, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt, Nagy Imrét halálra ítélik.
• 1989 –Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok elhagyják az országot.
• 1990 –az első szabad választások.

Kérdezem?

Mi, magyarok miért nem említettük a honfoglalást? Vagy urambocsá: a kettős honfoglalást?
A Kr. e. VI. századból a “jürkákat” bemutató Hérodotoszt?  Gardizit, ibn Rusztát, Dzsajhánit, Bölcs Leót, Bíborbanszületett Konstantint, vagy 889-ből Regino prümi apátot, akik a türkökkel, szkítákkal azonosítják őseinket? A szlovákok használják a 907-es braslauespurchi (pozsonyi? bánhidai? ennsburgi?) győztes csatánkat létük igazolásaként? Miért nem említjük meg a frank oklevelekben több százszor előforduló “Hungarus” nevet? Vagy akár az izlandi sagák tyrkerét?
A tordosi és tatárlaki rovásírás-leleteket sokszorta több joggal hozhattuk volna fel, mint a törökök emlegetik civilizációjuk őseiként az asszírokat, hettitákat!
Iszonyú kártékony ez a torzító elhallgatás!

Ám, a románok tudomást sem vesznek arról, hogy Constantin Daicoviciu professzor, a dákoromán folytonosság (“kontinuitás”) elméletének atyja 1973-ban, halála előtt maga fedte fel a kolozsvári Történeti Intézet meg a Történeti Múzeum munkatársainak és az egyetemi kollégáinak, diákjainak kutatásai hazug voltát. Tételesen sorolta fel saját történelem-hamisításait! Így: a Nestor-krónika nem “oláh”-okat, hanem “frank”-okat ír, Anonymus “Eac pastores Romanorum” sem a daciai oláhokra, hanem dunántúli, frank fennhatóság alatt élt romanizált pannonokra vonatkozik, az ősrománnak titulált “Dridu-műveltség” bulgáriai – az egykor a Kárpát-medence déli harmadát birtokló bulgárok hozták fel hazájukból az itt megtalált elemeit…

Mi pedig saját történelmünk elhallgatásával igazoljuk a már dogmává merevült történelmi hazugságokat…

Az Európa ma és holnap kiadvány szerint az Árpád-kor nem létezett! Nem volt a korszakalkotó politika- és jogtörténeti dokumentum az Aranybulla, nem volt tatárjárás, nem volt Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet…

Sorstársaink közül a csehek milyen büszkén emlegetik a Przemysl-, a lengyelek a Piast-házat!
Újabb űr: nem találom 1456-ot!

Az egész keresztény világban harangoznak a nándorfehérvári diadallal végződő keresztes hadjárat emlékére – mi meg sem említjük.

Óvatosan fogalmaztam. III. Callixtus az 1456. június 29-i Bulla orationum-ban III. Mohamed áprilisi hadrakelése hírére, a török megállításáért való imára buzdító harangozást rendelt el – de bizony a törököt Nándorfehérvárnál nem az ima állította meg, hanem Hunyadi és Kapisztrán. A törökellenes keresztény összefogás ugyan jellemző módon hézagos volt – az ígért 80 000 fős sereg helyett néhány regensburgi diák, párszáz lengyel és horvát fogott  fegyvert mindössze – de nagyon szép volt mint “európai gondolat”. Élnünk kellett volna vele!

Szemezgessünk – ha még bírjátok követni?!) tovább!

Mátyás humanista birodalma (az egyetlen reneszánsz birodalom) említésre sem méltó?
Hol marad sok évszázados, a magyarságot őrlő “keresztyénség pajzsa” küzdelmünk?
Lám, a török önéletrajzból hiányzik ez a néhány évszázad – ők tudják, miért szégyellik – mi miért nem vagyunk rá büszkék? Mohács viszont elég jelentős csata lehetett – hisz a szlovákok (a szlovákok! Ismétlem: a szlovákok!) felhozzák saját történelmi esemény-sorukban! Mi nem…

A Habsburgok dehogy “foglalják el” az ország nyugati részét! Kettős királyválasztás történt, s a két királyi ház megosztozott a török által kettészelt országon. Az Erdélyi Fejedelemség voltaképpen a magyar állam menedékhelye lett, és fejedelmei közül tán egyedül Székely Mózes tekinthető törzsökös, kizárólagos erdélyinek! Nem találom a vallásszabadságot világelsőként deklaráló tordai országgyűlést sem (1568)! Ennek a feltűnően “eurokonform”, korát messze megelőző intézkedésnek a mellőzése különösen megdöbbentő!

Természetes módon tolakodik elő egy lehetőség. A kereszténység felvétele, az Árpád-ház szentjei, a nádorfehérvári harangozás, a tordai országgyűlés együttes elhallgatása az ún. “kereszténység utáni Európának” tett ostoba gesztus volna?

Ostoba, mert a katolicizmus, a reformáció – a szlovákoknál a huszitizmus – számbavétele minden ország önjellemzésében megtalálható!

Igen, MINDEN országéban: a muzulmán Törökország büszkén emlegeti Szűz Máriát, Szent Pált, a myrai Szent Miklóst!

Szégyen…

Egyetlen árva sort sem érdemelt meg tőlünk a török kiűzetése (1686 – Buda, 1697 – Zenta). Mint ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc sem!
Hiányzik a magyar reformkor. Mindenestül.
1848/49-es forradalmunkról sincs egy árva szó se.

Ezután egy épületes baromság következik:

Magyarország (és nem az Osztrák-Magyar Monarchia!) vesz részt az I. világháborúban.
Az 1918-as forradalmat nagyvonalúan 1914 novemberére téve (ezt az ostobaságot a “kifejtő” rész megismétli, megerősíti!) ez annyit jelent, hogy az önálló, köztársasági Magyarország egyedül harcolt Németország oldalán, s Trianont ezért kapta büntetésül.
A kifejtő részben még toldunk ide egy ostobaságot: állítólag 1/3-nyi (és nem 2/3) területünket vesztettük el…

Ha ez az “építmény”, ez a történelemhamisító tákolmány nem tudatosította volna a jámbor európaiban, hogy micsoda rettenetes erőszakos, mi több: bűnös nép maradtunk még a XX. században is, akkor jöhet a döntő érv: “1938 – Szövetség a náci Németországgal”.
A második világháborúban a környékünkön mindenki a “rossz oldalon” vett részt. Ennek elmismásolását zseniális találékonysággal oldották meg a magukra valamennyit is adó szomszédjaink:
– Ausztria: 1938 márciusa: Anschluss. És kész. Nyilván kimaradtak a háborúból, mert utána csupán a köztársaság 1945-ös kikiáltását említik meg.
– Szlovákia: 1939–1945 “rövid függetlenség a Náci Németország uralma alatt.” Mesteri, szépségdíjas, zseniális meghatározás! Függetlenség egy uralom alatt, amely ráadásul náci-német elnyomást sejtet – ez bizony elhatárolódás, sőt nyilván szenvedés is – nem pedig rosszízű “szövetség”, mint a mienk…
– Románia: 1940. november 23. “Románia csatlakozik a hármas szövetséghez.” Ez is elegáns: a hármas szövetséget említi. Ilyen volt valóban: csakhogy 1882-ben jött létre, résztvevői az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Olaszország voltak. Szétbomlott az I. világháború során… Ez a “tévedés” elegánsan kikerüli a II. világháborús részvétel kellemetlen emlegetését… Persze az Antikomintern Paktumnak is három tagja volt eredetileg. Ugyan mit is kötözködöm? Persze nem említenek néhány apró, echte román találmányt ebből az időkből: a meghalató-vonatokat, a zsidók jég alá lövetését vagy akár a favágó tőkén lefejezett szárazajtaiakat, a megtizedelt Köröstárkányt…

Mi pedig “1938-ban szövetséget kötöttünk a Náci Németországgal”.
Nos, 1938. december 10-én valóban kötöttünk egy adóügyi pótegyezményt a németekkel. Ezt Ausztria német megszállásának pénzügytechnikai következményei tették szükségessé.
Merüljünk bele most egy kicsit ebbe a gyanús 38-as évbe!
Az Anschluss nemcsak adóügyi pótegyezményt hozott ajándékba, hanem páni félelmet is.
Politikusaink nem rokonszenveztek a nácikkal.  Emlékeztetőül két esetet hoznék fel. Így jellemezte az első németországi látogatásáról hazatérő Horthy Hitleréket: “Túl sok bennük a vörös!”. Teleki pedig nemegyszer jelentette ki: “a német vereség a mi vereségünk is lesz, de a német győzelem a mi pusztulásunk”! Ez az év nem a németbarátság éve.
Hiszen Horthy és Kánya Kálmán már februárban egy németellenes “horizontális tengely”-ről tárgyalt Varsóban. A történeti hűség kedvéért: olasz-lengyel-jugoszláv-magyar lett volna ez a tengely. (Hiányzik a történelem tankönyveinkből…) A németek persze ellenezték a lengyel-magyar együttműködést, visszacsatolási törekvéseink épp közös magyar-lengyel határt eredményeznének! Augusztusban volt két – németellenes élű – magyar siker: a bledi konferencia a Kisantanttal (jelentős enyhülést hozott), illetve a titkos lengyel-magyar gentlemen’s agreement a szoros együttműködésünkről. Novemberben – az első bécsi döntés ügyében – voltaképpen Németország engedett! Decemberben aztán Ciano Pestre jött, és melegen ajánlotta az Antikomintern Paktumba való belépésünket. A Berlin-Róma tengely kontra horizontális tengely kérdése akkor dőlt el…

1939-ben beléptünk az Antikomintern Paktumba. És ugyanebben az évben megvalósult a magyar–lengyel határ, és szeptemberben nem engedtük át a német csapatokat Lengyelország hátába – ez közismert –, illetve  a németekhez lelkesen csatlakozó(!) szlovák csapatokat sem – ez viszont kevésbé közismert.
– A szlovák változat persze érthetően elhallgatja, hogy a lengyeleket hadüzenet nélkül, náci módon megtámadták,
Mi pedig: “1941 – Hadüzenet a Szovjetuniónak.”

Hogyan is volt? Üzentünk mi hadat? A kassai, rahói, körösmezői stb. bombázások után megállapítottuk: Ez bizony hadiállapot. Ennyi.
Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van. Elégedjünk meg annyival, hogy a nemzetközi jog élesen megkülönbözteti a hadüzenetet és a hadiállapot tudomásul vételét.
– Románia mindenféle indok nélkül, minket jócskán megelőzve, már 1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetuniónak. Vajon ezt leírják-e a román bemutatkozók? NEM.
(Más kérdés, hogy az akkoriban szintén EU-várományos Bulgária sosem üzent hadat a dicső Szovjetuniónak, mégis ugyanazt kapta jutalmul, mint mi büntetésül!)
– Amúgy a hadüzenettel szovjet barátaink nálunk sokkal rosszabbul állnak. Elfelejtkeztek erről a jogintézményről Finnország, a balti államok, Lengyelország, de még Bulgária esetében is. Öt országot tiportak le 1941-ig, hadüzenet nélkül.
Ez a tény nyilván a kassai bombázás után minden magyarnak eszébe juthatott…

“1944 – Számtalan magyar zsidót deportálnak.”
Helyes állítás, igaz. Helyesen köti össze az életrajz a német megszállással.

A zsidóüldözés egy szóval nem szerepel sem a román, sem a szlovák, sem az osztrák, de még a német (ismétlem: a német, még egyszer: a német) anyagban sem!

Végülis lehet, hogy ezek a minden aljasságra elszánt a magyarok működtették Auschwitzot?
Rendben van, mi gerincesen vállaltuk. De az 1944 nyári csendőrpuccsot (és ezzel magyarországi zsidók teljes kiirtását) megakadályozó Koszorús ezredesnek, vagy magának Horthynak köszönhető, hogy egyáltalán maradt zsidóság Közép-Európában!
Így teljes az igazság.
1956: eufemisztikusan – reformkommunista módra – “népfölkelés”.
De nekünk magyaroknak: forradalom és szabadságharc. Egy “csillagóra”, amely megvilágosította a félrevezetett Európát, amely előkészítette a kommunista rendszerek bukását, és amely rövid időre visszaadta nemzetünk (tudatosan tönkretett) önbecsülését és megbecsülését.
“Nagy” (minimálisan elvárható illendőséggel és európai módon: Nagy Imre) pedig nem államfő volt, hanem miniszterelnök. A “kifejtő” részben, önmagának is ellentmondva már helyesen írja a szerző.

Az 1990. utáni önéletrajzból csupán egy érdekességet villantok fel.
1991. június 19. – ” az utolsó szovjet katonák elvonulása.”A 13. életrajzi dátumnál ez szerepel: “1989 – a szovjet csapatok elhagyják az országot.” MICSODA CSÚSZTATÁS EZ IS….

A vasfüggöny lebontása (elsőként!), nem szerepel.

Összegezve: fűszerezve a gonoszságot ostobasággal és szolgalelkűséggel, a hivatalos szerveink jóváhagyásával bemutattak (a térképen bennünket meg sem találó) nyugat-európai nemzeteknek, mint egy hol bűnös, hol pedig szánalomra méltó, úgy általában semmirekellő népet és országot.
Az Európa ma és holnap kiadványban terjesztett önéletrajzunk nyíltan magyarellenes, divatosan rasszista förmedvény. Akik ilyesmi összehordására képesek – mindenre képesek. Akik írták, a magyarok esküdt ellenségei. Tettük a legaljasabb hazaárulás minősített esete.
 A mutatós kiadvány külföldön a könyvesboltokban 15 euróért beszerezhető, az EU-s tisztségviselők pedig munkahelyükön hivatalból megkapták.

Védőtársunk Dr. Rodé Magdolna