2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

Magyarországon is győz a genderlobbi? avagy „Mi a közös Bagdy Emőkében és Jordan Petersonban?”

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
genderlobby

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A genderideológia nyilvánosság elől elhallgatott céljai, s az ezek megvalósításához használt módszerek világszerte azonosak. Várható eredményei nem egy disztópikus vízió elemei. Bizonyíték erre, hogy az USA nagyvárosaiban, Kanadában, nyugat-európai országokban az élet több, fontos területe már ily módon működik. Ezt az állapotot pedig pontosan ugyanazokkal a módszerekkel hozták létre a genderiparág működtetői, amivel Magyarországon akarják megteremteni ugyanezeket a viszonyokat. Végső soron a genderpropaganda ellen fellépők kriminalizálása a fő cél, ez a leghatékonyabb eszköz minden létező ellenállás letörésére, a kritikusok teljes elhallgattatására.

Leszámolás a professzorokkal

A genderideológia képviselői által jobb esetben csak “hagyományosnak vagy tradicionálisnak “, rosszabb esetben “elavultnak” nevezett tudományok, valójában a valóban tudományos, valid, ellenőrizhető kutatási alapokon nyugvó, most már több, mint egy évszázada szervesen fejlődő pszichológia, pszichiátria, szociológia és a még hosszabb múltra visszatekintő pedagógia, orvostudomány, biológia alapvetéseit semmissé nyilvánítani, nyilváníttatni. Az ezeket képviselő, kiemelkedően jó, ismert és elismert szakembereket rágalmazó, lejárató cikkekkel, akciókkal, suttogó propagandával, „humoros” karikatúrákkal, paródiákkal megpróbálni hitelteleníteni a közvélemény számára, majd ellehetetleníteni szakmailag, Magyarországon és külföldön egyaránt. Velük példát statuálnak és üzennek, jelezve, mi vár másokra, ha ezt a legnagyobb szaktekintélyekkel is meg lehet tenni ily módon.

Először ezen tudományágak gender studies alapokra helyezését kikényszeríteni, a komoly szakmai tapasztalattal rendelkező, gyakorlott szakembereket genderaktivista “szakemberekre” cserélni, mindenekelőtt a vezető pozíciókban, majd sorban az alkalmazottként dolgozókat, végzős hallgatókat, leendő munkavállalókat is ily módon szelektálni. Az orvosokat, pszichiátereket, pszichológusokat, pedagógusokat, gyermekvédelmi szakembereket érzékenyíteni és/vagy megfélemlíteni oly mértékben, hogy akár passzív hallgatással, elviseléssel működjenek együtt, akár aktív, lelkes, kifizetődő részvétellel a genderideológia elvárásai szerint dolgozzanak, kutassanak, publikáljanak. A sorba beállókat jutalmazással (díjak, ösztöndíjak, sikeres vizsgák, jól fizető állások, karrierlehetőségek, méltató médiamegjelenések, itthon és nyugaton egyaránt), az ellenállókat, kritikát megfogalmazókat mindezek megvonásával, ezektől való elzárással fenyegetve, végső soron pedig teljes erkölcsi és egzisztenciális ellehetetlenítéssel büntetve őket a szakterületükön (lásd cancel culture). Mindeközben mindvégig a tolerancia, elfogadás és szeretet jelszavát harsogni áldozati pózban, a megfélemlített, megzsarolt embereket intoleránsnak, bigottnak, fejlődésre képtelennek, agresszívnak bélyegezni.

A szülőtársadalmat szintén érzékenyíteni képzésekkel, irányított médiával, a szórakoztatóipar különböző eszközeivel. Az aktuális magyar társadalmi tűréshatárt pontosan bemérve, a szülőket edukáló anyagok most még ügyesen, „kihagyásosan” szerkesztettek, a genderideológusok tökéletesen tisztán látják, a békát csak fokozatosan melegített vízben lehet megfőzni, a hirtelen forralástól észbe kapna és azonnal menekülne a fazékból. A gyerekeknek adott pubertásblokkolók és nemi átalakító hormonok a nemi átalakító műtétek brutális előkészítő állomásai – vdtablog.hu.

Ha már nemváltási vágyát kifejező gyermekről van szó, akkor viszont nincs finomkodás, el kell fogadtatni a gondviselőkkel, hogy az egyedül helyes, haladó, szeretetteljes szülői reakció a gyermek nemváltási törekvésére, ha teljes érzelmi és anyagi támogatást biztosítanak a nemátalakító procedúrához, különben a gyermek öngyilkos lesz, aminek így ők lesznek az okozói. „Jobb egy élő transzlány, mint egy halott fiú”. Ha ezen a téren komolyabb ellenállásra találnak, akkor (ugyanúgy, ahogy ez több nyugati államban már gyakorlat) kizáratni a nem gender-kompatibilis szülőket a gyerekeik életéből, végső esetben akár büntetőjogi eszközökkel.

Politikai akcióban a genderlobbi

Mindehhez kormányváltás esetén törvényalkotói szinten is hathatós segítséget fognak kapni. Ezt egyértelműen és világosan mutatja csak néhány, kiemelt tény: a gyermekvédelmi törvény homofóbtörvénynek való átkeresztelése, eltörlésének ígérete a 2022-es országgyűlési választásra egyesült ellenzék minden pártjától, a genderideológiát terjesztő törvénytervezetek európai parlamenti megszavazása ugyanezen pártok részéről, valamint a 2009-es kormányzati terv az óvodai nevelés fokozatos gender alapokra helyezéséről.

Tehát a genderlobbi kiemelt célja a kormánybuktatás is Magyarországon, de a civil, politikamentes álarc fenntartása miatt ennek nyílt kommunikálását az ellenzéki pártokra bízzák, ők elsősorban lejárató, rágalmazó akciókkal segítik a kormányváltás elérését.

Mivel valóban a regnáló magyar kormányerő képezi jelenleg a legkomolyabb akadályt a céljaik elérése útjában, (a magyarországi gender-érzékenyítést ellenző civil szervezetek sajnálatos, de tényszerű gyengesége miatt!) minden típusú gender studies alapú magyarországi aktivitás eleme a nyílt vagy (hogy a civil álcát fenntartsák, s ezáltal a polgárok szélesebb rétegeit érjék el) burkoltabb kormányellenes propaganda is. Homofóbnak, transzfóbnak, bigottnak, hímsovinisztának, paternalistának, gyűlöletkeltőnek, Putyin által motiváltnak, vagy egyenesen irányítottnak (ez a narratíva az ukrán-orosz háború óta még inkább kedvelt és használt a köreikben) festik le a jelenlegi magyar kormányt, itthon és külföldön egyaránt.

A genderlobbi-ellenes szervezetek, személyek támadása, rágalmazása hasonlóan változatos eszközökkel, hazugságokkal és ügyes csúsztatásokkal történik.

Végső soron a genderpropaganda ellen fellépők kriminalizálása a fő cél, ez a leghatékonyabb eszköz minden létező ellenállás letörésére, a kritikusok teljes elhallgattatására. A törvények, jogszabályok ilyen irányú változtatásához a genderlobbistáknak szintén szükségük lesz kormányváltásra, de a társadalmi szemlélet megváltoztatását kormányváltás nélkül is elérhetik, hiszen a világ legprofitábilisabb, legnépszerűbb véleményformáló, szórakoztató platformjai (Face-Meta, Tik-Tok, Google, Youtube, Netflix, HBO) segítik őket ebben Magyarországon is, az „érdekvédelmi”, ”gyermekvédelmi” szervezeteik pedig folyamatos és komoly külföldi dotációval, ebből következően profi logisztikai és jogi támogatással terjesztik a toleranciajelmezbe öltöztetett genderpropagandát. Ha a magyar civil és szakmai szervezetek nem erősödnek meg, nem hangolják össze tevékenységüket a hatékony érdekérvényesítés megteremtéséért, a szülőket is hangsúlyosan bevonva ebbe a körbe, ha nem épül ki ez a 2. védelmi vonal a most meglévő kormányzati mögé, a genderlobbi győzni fog Magyarországon is. Kormányváltás esetén jóval rövidebb idő alatt, ha marad a jelenlegi kormányerő, akkor hosszabb időre lesz szükségük, de a gyermekeinkért vívott harcot megnyerik.

Szekeres Éva pedagógus,
a Védett Társadalom Alapítvány gyermekvédelmi műhelyének szakmai koordinátora

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek