Az emberi méltóság egyetemes emberi jog. A keresztények számára az emberi méltóság alapja az ember istenképűsége. Ha meg akarjuk érteni az emberi méltóság lényegét két szempárba kell néznünk: Jézuséba és Ádáméba.

Az első és a második Ádám

Ádámnak, aki elkövette az emberiség ősbűnét, a szemébe lehet nézni. Elbújt ugyan, de nem horgasztotta le a fejét, mint a gyilkosság előtt Káin. Ádám tette súlyos volt, de nem életveszélyes. Ezért Isten meg tudta szólítani őt. Szemtől szembe tudott vele kerülni és így megmondani neki, hogy mi minden következménye lett cselekedetének. De még ebben a fájdalmas hírben is ott volt Isten ember iránti szeretetének ereje, mert azt is előre megmondta, hogy a földön csúszó-mászó kígyónak egy asszony a sarkával a fejére lép, s elpusztítja azt. Ezt a bibliai részt nevezik ősevangéliumnak.

Ezek után nem csoda, ha Jézust a hitben második Ádámnak is szokták nevezni. Benne valósul meg az emberi engedelmesség abszolútuma. Amit Ádám elvesztett, azt Jézus engedelmessége által visszaszerzett az ember számára. Ha Jézus szemébe nézünk, látjuk az Atyát is, és azt az ember iránti olthatatlan szeretet, amit a Szentlélek átadásával mindannyian megkaphatunk.

Az ember méltatlansága

Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának első versszaka, melyeben az Úrhoz szól, így ér véget: „És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.” Az ember nem méltó Istennel beszélni. Nem méltó őhozzá, mert bűnös. Az ember azonban a bűnösségének tudatában is képes arra, hogy méltatlanságát belássa. A méltatlanság számára egy készenléti állapot. Olyan az emberi lélek, hogy az evangélium egyik betegével együtt mondhatja: „Ha akarsz, megtisztíthatsz engem.” (Vö. Mt8,2)

Az emberi méltóság és a többi ember

Az emberi bűnök legnagyobb részét más emberek ellen követjük el. Ha a teremtett világot csorbítjuk bűnünkkel, akkor az élet ellen vétkezünk. Ha az embert, mint személyt károsítjuk, akkor az élet és az emberi lélek méltósága ellen egyszerre vétünk. De, ha egy embert károsítunk meg, akkor nem csak őt éri sérelem, hanem azt is, aki őt létbe álmodta. Mindezt végig gondolni is fájdalmas, és ezt nem is szokták a bűnelkövetők így végig gondolni. Pedig ebből az egészből egy nagyon érdekes igazság adódik. Ha abban a logikai rendszerben vizsgáljuk a kérdést, miszerint az ember szabadsága a másik ember szabadságáig terjed, akkor az a jó hírünk van, hogy az ember méltósága és az isteni méltóság határa összemosódik.

Az ember rangja

Az ember rangja nem abban áll, hogy Isten mindent érte teremtett, hanem abban, hogy Jézusban részese lett az Isten a mi emberségünknek. Így lettünk Jézus társörökösei. És azok is maradunk, ha a többi társörökössel testvérien bánunk.

Rákóczi Piroska