A nem is oly régi „boldog békeidőkben” az augusztus a politikai uborkaszezon hónapja volt,
amikor a világ nyugati felén az emberek, intézmények, vállalkozások szabadságra mentek,
az élet kicsit megállt, az események nem következtek be, az egyszerű kétkezi újságíró
pedig vért izzadt, hogy valamivel megtöltse a rábízott rovatot. Mára ebben a magából
kifordult világban csak győzzünk válogatni az extrémebbnél extrémebb történések közül.
Van itt minden, woke olimpia, ukrán ellentámadás, Közel-Kelet és kis túlzással
polgárháború Britanniában.

Ez utóbbi azért különleges, mert ha az események mélyére nézünk, olyan rémisztő
folyamatok bontakoznak ki, amelyek karakterisztikája megmutatja a jövő egyik egyáltalán
nem kívánatos változatát.

Kezdődött azzal, hogy egy bevándorló hátterű, értsd ruandai származású, ám Cardiffban
született, így brit állampolgárnak számító fiatalembernek késelni támadt kedve. Az
egyébként 17 éves fiú tettének következménye három halott és nyolc sebesült kisgyerek. A
brit hatóságok kezdetben azt tartották a legfontosabbnak, hogy eltitkolják az elkövető
kilétét és indítékát. A mainstream sajtó és politika – beleértve III. Károly királyt – a
foghegyről való részvétnyilvánítások mellett legfőképp azzal volt elfoglalva, hogy
elkendőzze és bagatellizálja a ruandai gyilkos származását és vallási hovatartozását,
nehogy már szó érje a ház elejét az oly „sikeres” migránsintegrációba vetett vakhit
tekintetében. Liberális nyelvezetben jártas olvasóink pontosan ismerhetik az ilyenkor
szokásos mantrákat, közhelyeket: elszigetelt eset, nehéz gyermekkor, rasszizmus, fasiszta
fehérek, edukáció hiánya stb.

Az eset brutalitása és az áldozatok kora viszont alaposan kiverte a biztosítékot a
„bennszülött” brit társadalom azon részében, akik képesek és hajlandók még kiállni a
számukra fontos értékekért. Napokig égtek a városok, rendfenntartók ütötték a briteket,
akit lehetett, összefogdostak és börtönbe zártak. Napjainkra mintegy ezer résztvevőjét
tartóztatták le a hatóságok a tüntetéseknek. Az eljárások megindultak, gyorsított ítéletek
születtek, amelyek nagyjából hat hónap és két év közötti szabadságvesztést
eredményeztek. Az elítéltek, ahogy a letartóztatottak is, egytől egyig jobboldali brit
állampolgárok, bőrszint szándékosan nem írok, de kitalálható, mondjuk úgy, „sápadtarcú”.
Természetesen azok a videófelvételek, amelyeken magányos fehérnek látszó fiatalokat
üldöznek, majd ütnek-vágnak maszkos férfiak tucatjai, többnyire rendőri asszisztencia
mellett, nos, ezek mind az orosz propaganda részei, hiszen Putyin érdeke, hogy a békés
Nagy-Britannia káoszba fulladjon. Ez persze hülyeség, de a brit kormány különböző
tisztviselői gyorsan belengették annak lehetőségét, hogy az egész helyzet elfajulása
külföldi, internetes beavatkozás eredménye, mely mögött olyan szereplők állhatnak, mint
Oroszország és Elon Musk. Ebből a körből valamiért egyelőre kihagyták Orbán Viktort, ami
rutinosabb médiafogyasztók számára meglepetés, lehet, szabadságon van a magyar
referens.

Ami még inkább ijesztő a brit hatóságok tevékenységének elemzésekor, az az a tény, hogy
jövő hónapban két 12!!! éves fiút fognak bíróság elé állítani, azért, mert rész vettek a
tüntetéseken és pár követ a rendőrök felé hajítottak, majd biciklivel elmenekültek. Még
egyszer rögzítsük, két 12 éves gyereket. Nem ismerem a brit büntető törvénykönyv
idevonatkozó passzusait, de az viszont tudható, hogy a sokat szapult magyar jogállamiság
keretei közt a 14 év alatti bűncselekményt elkövetők nem szenvedhetnek el retorziókat,
mert a koruk büntethetőséget kizáró ok a törvény szerint. Ez azt is jelenti, hogy az eljárás
meg sem indul, amint az elkövetőről kiderül, hogy 14 év alatti volt a cselekmény idejekor. A
helyzet odáig durvult, hogy az egyik 12 éves fiút a hatóságok őrizetben tartják, a nyilván
érzékenyített bíró miatt, azért, mert a gyerek, aki két különböző zavargásban is részt vett,
idézet következik: „ jobban részt vett az erőszakban és a rendbontásban, mint bármely más
vádlott, akit eddig láttam ezeken a bíróságokon, legyen az felnőtt vagy gyerek…”. Ezek
alapján leszögezhetjük, hogy 2024-ben a brit társadalomra a legnagyobb veszélyt a 12 éves,
fehér, internet- és közösségimédia -fogyasztó, főleg, ha Twitter/X használó, esetleg
keresztény, de biztos nem muszlim, mentálisan pedig orosz befolyásoltság alatt álló fiúk
jelentik. Legalábbis annál a 18 éves bevándorló hátterű, muszlim vallású fiatalnál biztos
nagyobb veszélyt jelentenek, aki megerőszakolt egy 13 éves brit kislányt, majd azzal
védekezett a bíróságon, hogy ő muszlim és a Korán szerint egy nem muszlimmal szembeni
erőszak nem bűn, sőt dicsőség. Ezt követően a bíróság őt nem tartotta a brit társadalomra
veszélyesnek, ezért szabadon engedte.

Amikor pedig már azt hihetnénk, hogy ennél nincs lejjebb, akkor jön a The Telegraph
„mértékadó” mainstream sajtótermék, amely azzal próbálja megörvendeztetni olvasóit,
hogy – idézem:

„Nagy-Britanniában a férfiakat terhességi tesztnek vetik alá röntgenfelvétel előtt. A
szabály minden 12 és 55 év közötti beteget érint. Arra is kérik őket, hogy töltsenek ki egy
űrlapot, amelyben a születéskori nemüket és az előnyben részesített névmást tüntessék fel.
Az „utasítást” azután dolgozták ki, hogy egy transznemű „férfi”, aki nem tudta, hogy
terhes, a magzatra veszélyes számítógépes tomográfiai vizsgálaton esett át. A The
Telegraph megjegyzi, hogy egyes kórházakban a férfiak “megalázó ellenőrzések” miatt
elhagyják az orvosi rendelőt, néhány nő pedig sírásra fakadt a meddőséggel kapcsolatos
kérdések miatt. A radiológusokat arra kérik, hogy “térjenek vissza a józan észhez”.

Nos itt tart a Káosz-projekt a szigetországban. A címben szereplő, szándékosan angolosra
vett kifejezés egy sci-fi novella első sora is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a háttérhatalom
által olyannyira vágyott világkormány létrejöttének alapfeltétele az egész világra kiterjedő
káosz, ami szerintük elhozza az emberiség azon vágyát, hogy jöjjön végre egy olyan
intézmény, vagy személyek csoportja, akik képesek lesznek rendet teremteni. Bár
láthatóan „jó” úton járnak, de ez az út vérrel, verejtékkel és könnyekkel van kikövezve

Azt viszont most már magabiztosan kijelenthetjük, hogy a magukat liberális
demokráciáknak aposztrofáló államokból két dolog biztos hiányzik: a liberalizmus meg a
demokrácia. Ez a két, egykor szebb napokat látott kifejezés, fogalompár mára önnön
karikatúrájává vált és a káosz defíniciójává silányult.

Hajda Iván
Főszerkesztő