A briteknek elegük van abból, hogy ha az interneten bírálják az illegális bevándorlást vagy a transzlobbit, könnyen előfordulhat, hogy rövidesen rendőrök dörömbölnek az ajtajukon. Az eltörlés kultúrájának és az egyre terhesebb törvényeknek eredtünk a nyomába.

Tavaly szeptemberben a Father Ted és az IT Crowd (Kockafejek) című vígjátéksorozatok társszerzőjének, az ír Graham Linehannek a gépe éppen csak leszállt a londoni Heath­row repülőtéren, amikor kiderült: nem szokványos fogadóbizottság várja. Öt felfegyverzett rendőr kísérte le a gépről, és letartóztatták erőszakra való felbujtás gyanújával. Mivel érdemelte ezt ki? Három bejegyzéssel az X közösségi oldalon (korábbi nevén Twitteren).

A sikeres író nem rejtette véka alá a véleményét egy olyan témában, amelyhez az angolszász országokban sokan csak olyan óvatossággal mernek hozzászólni, mint ahogyan az akciófilmekben próbálják hatástalanítani a bombákat. Ez a téma a transzszexuálisok jogai. Graham Linehan a következőket írta az X-en: ha egy magát transzként meghatározó férfi egy kizárólag nőknek szánt térben tartózkodik, azzal erőszakos tettet követ el; csinálj jelenetet, hívd ki a rendőröket, és ha semmi sem válik be, vágd tökön. Egy másik tweetben egy transzpárti tüntetésen készült képhez azt írta, hogy „érzed a fotó szagát”, egy harmadikban pedig ugyanebben a kommentfolyamban homofóbnak és nőgyűlölőnek nevezte a tüntetőket, keresetlen szavakkal küldve őket melegebb éghajlatra.

Graham Linehan letartóztatását többen is bírálták: J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, aki a transzjogok kérlelhetetlen kritikusa, totalitarianizmust emlegetett; Piers Morgan tévés személyiség szerint a szólásszabadság terén Nagy-Britannia Észak-Koreává válik; Kemi Badenoch, az ellenzéki konzervatívok vezetője pedig közölte: öt rendőrt ráküldeni egy emberre a posztjai miatt nem rendfenntartás, hanem politika. A rendőrség dolga az volna, hogy megvédje az embereket, nem az, hogy sértő bejegyzéseket üldözzön.

Októberben elejtették az ügyét, mondván, nincs szükség további intézkedésre. Egy másik ügyben viszont bíróság elé kellett állnia: egy transzaktivistával, a férfinak született, de magát nőnek valló, mindössze 18 éves Sophia Brooksszal elég durva hangnemű, elmérgesedett online vitát folytatott, majd élőben is összetűzésbe kerültek. Az aktivista filmezni kezdte, és a bíróság szerint provokálta Linehant, aki egy konferenciára érkezett, az író pedig annyira felhúzta magát, hogy kikapta a kezéből a telefont, megrongálta és eldobta. A telefon megrongálása miatt büntetést kellett fizetnie, az online bejegyzések ügyében azonban nem találták bűnösnek.

Graham Linehan a szólásszabadság és az eltérő vélemények elleni fellépés szempontjából is érdekes. Az ugyanis már sajnos hosszú évek óta megszokott, hogy „eltörlik” a woke ideológiával szembeszegülő konzervatívokat vagy akár azokat, akik liberálisak, de nem tartják a lépést minden szélsőséggel. A hatósági fellépés azonban kétségkívül új fejezetet nyitott a nyugati szólásszabadság állapotának történetében.

Graham Linehan ügye sokak szemét felnyitotta az Egyesült Királyságban, noha már fél évvel korábban is elég kínos pofont kapott a szigetország. Nem sokkal beiktatása után J. D. Vance amerikai alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencián szólalt fel, és keményen bírálta az európai demokráciák állapotát. „Tekintetem nagyon kedves barátainkra, az Egyesült Királyságra esik, ahol a lelkiismereti jogok visszaszorítása mára a vallásos brit társadalom alapvető szabadságait állította célkeresztbe” – mondta a republikánus politikus, majd felidézte, hogy két évvel korábban azért ítéltek el egy fizio­terapeuta és veteránt, Adam Smith-Con­nort, mert három percen keresztül csendben imádkozott egy abortuszklinika ötvenméteres körzetében. Ezzel pedig megszegte azt a törvényt, amely egy kétszáz méteres pufferzónát határoz meg az abortuszklinikák körül, ezen belül tilos minden olyan cselekedet, ami befolyásolhatja a klinikát igénybe vevők döntését.

J. D. Vance megjegyzése nem maradt visszhang nélkül: még a The Guardian egyik liberális publicistája is azt írta, hogy bár megvan a véleménye a jobboldali politikusról, utálja kimondani, de igaza van abban, hogy Nagy-Britanniában gond van a szólásszabadsággal. Az USA-ban élő, palesztin származású Arwa Mahdawi azt írta, hogy bár a tüntetőkkel szembeni fellépés alapján az Egyesült Államok kezd rend­őr­államra hasonlítani, alkotmánya jóval erősebben védi a szólásszabadságot, míg Nagy-Britanniában a homályosan megfogalmazott és elavult törvények miatt a rend­őrségnek túlságosan nagy jogköre van arra, hogy sértő internetes megnyilvánulásokért embereket tartóztasson le. Emlékeztetett arra is, hogy a The Economist gyűjtése szerint tavaly a brit rendőrség naponta harminc embert tartóztatott le online posztok miatt, kétszer annyit, mint 2017-ben.

J. D. Vance egyébként akkor is bírálta a szólásszabadság szigetországi állapotát, amikor tavaly februárban a Fehér Házban járt Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök, és szóvá tette, hogy a brit intézkedések már amerikai vállalatokat és személyeket is érintenek. Ennek egyik előzménye, hogy a 2023-as online biztonsági törvény értelmében a kifogásolható tartalmak törlésére kötelezhetnek vállalatokat, és komoly bírság vár azokra, akik ezt nem teszik meg – ez pedig közvetlenül érinti például az X-et is, amely Elon Musk tulajdonában van. A másik előzmény pedig az, hogy a londoni rend­őrfőkapitány amerikai állampolgárokat is megfenyegetett, amiért szerinte erőszakra felbujtó posztokat írtak annak kapcsán, hogy egy 18 éves késes ámokfutó betört egy táncórára, és megölt három kislányt. Az elkövetőről elterjedt, hogy menedékkérő, ami nem volt igaz, de annyira azért nem is állt messze a valóságtól, ugyanis ruandai bevándorlók gyermeke.

A brit joghagyomány negatív jogként tekintett a szólásszabadságra, vagyis azzal tartotta tiszteletben, hogy nem lépett fel sem mellette, sem ellene. Miután 1998-ban a szigetország is elfogadta az Emberi jogok európai nyilatkozatát, törvényben kellett meghatároznia a szólásszabadság mibenlétét. Később azonban követni kezdte az Európai Unió kezdeményezőbb fellépését az úgynevezett gyűlöletbeszéd ellen, és elég tágan meghatározva tette büntethetővé a rosszindulatú, zavart vagy szükségtelen pánikot keltő online kommunikációt. Ennek monitorozására pedig létre is hozták az Ofcom nevű hivatalt.

Ugorjunk előre az időben Graham Line­han ügyéhez! A szólásszabadság körüli feszültség itt ért forráspontjára. A sors iróniájaként éppen a fentebb említett londoni rendőrfőkapitány kérte Shabana Mahmood akkori belügyminisztert, hogy az online kommentek üldözése ne a rendőrség feladata legyen, ők hadd foglalkozzanak a tényleges bűncselekményekkel, amelyekből Londonban azért akad bőven. Mark Rowley rendőrfőnök szerint a hatályos belügyminisztériumi iránymutatás alapján a rendőrök automatikusan belekényszerülnek olyan eljárásokba a kifogásolt posztok miatt, amelyeket józan ésszel maguk is aránytalannak tartanak. A konzervatív The Telegraph a rendőrfőnök kifogását tárgyaló cikkében vissza is idézte, kik azok a teljesen átlagos brit állampolgárok, akikkel szemben eljárt a rendőrség, mert mondjuk abortuszellenes táblát tartottak egy tüntetésen, túl közel imádkoztak egy abortuszklinikához – és ez még csak nem is ugyanaz az eset volt, amelyet J. D. Vance említett –, mások által sértőnek vélt megjegyzéseket tettek egy iskolai szülői WhatsApp-csoportban, vagy nem a megfelelő személyes névmással illettek egy magát nőnek tartó férfit.

Shabana Mahmood is érzékelte a közhangulatot, ugyanis beiktatása utáni első beszédében, a Linehan-ügy kirobbanásakor arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem a sértő internetes posztokat kell üldöznie: határozott vonalat kell húzni aközött, hogy valaki illegális tetteket visz véghez az interneten és aközött, hogy teljesen legális, noha sértő megjegyzéseket tesz. Ezt az előremutató állásfoglalást azonban nem követték egyből tettek: idén januárban ugyanis mindezt elmondta még egyszer a The Telegraphnak. Mint kifejtette, a rendőröknek inkább azzal kell foglalkozniuk, hogy az utcán üldözzék a bűnözést. Nyilatkozatát sokan a józan ész jeleként üdvözölték, emlékeztetve arra, hogy az úgynevezett bűncselekményt meg nem valósító gyűlöletincidensek (non-crime hate incidents) benne maradnak a rend­őrségi adatbázisokban, és akkor is ott maradnak az ember rovásán, ha egyébként nincs priusza. A jobboldali GB News egy egészen abszurd példát is említett: a rend­őrségi adatbázisban szerepel, hogy egy kilencéves gyerek retardáltnak nevezte az osztálytársát, felső tagozatos lányok pedig azt mondták egy társukra, hogy halszaga van. Mahmood januári nyilatkozatára a The Telegraph egyik publicistája úgy reagált, reméli, komoly a belügyminiszter szándéka. A kommentszekciók alapján a közvélemény azért kétkedik ebben.

Shabana Mahmood saját példáján keresztül is találkozhatott a véleményszabadság kérdéskörével. Nemrég egy közönség előtt felvet interjút adott a komikus Matt Forde podcastjében, amikor hangosan bírálta a közönség néhány tagja. Egy férfi szarkasztikusan megköszönte neki, hogy a bevándorlás kérdésében a jobboldali Reformnál is – szerinte – szélsőségesebben nyilatkozik, mások pedig közbekibálták a „refugees welcome” bevándorláspárti szlogent, mielőtt a biztonságiak eltávolították őket. A belügyminiszter kikérte magának a kritikát. Úgy fogalmazott, a tüntetők delegitimizálni akarják az országban több millió lakosának, beleértve etnikai kisebbségeknek a teljesen jogos és érthető aggodalmait a bevándorlással kapcsolatban. Szerinte aki a bevándorláspolitikáját bírálja, valójában rasszista módon viselkedik, mert azt sugallja, hogy ő, aki maga is bevándorló hátterű, nem fogalmazhat meg ilyen véleményt. „Hogy mered te, egy barna nő kimondani, amit szerintünk, fehér liberálisok szerint neked nem szabad?” – összegezte a kritikusai hozzáállását, majd keresetlen szavakkal küldte el az érintetteket melegebb éghajlatra.