2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

Marxnak mégis igaza volt? – teszi fel a kérdést címlapján a Spiegel

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
789605 spiegel marx

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Németország egyik legnagyobb hetilapja szerint a klasszikus kapitalizmus már nem működik.

Karl Marx német szociológust, filozófust, közgazdászt ábrázoló címlappal rukkolt elő a Spiegel pénteki száma.

A német lap címlapsztorija szerint a kapitalizmus klasszikus válfaja már nem működik. A kommunista munkásmozgalom ideológiai megalapozóját címlapon szerepeltető hetilap gazdasági tematikájú vezércikkében arról ír, hogy az új világválságok (COVID-járvány, ukrajnai háború) és az egyre közeledő éghajlati összeomlás nyomán új reformötletek jelentek meg, melyek az állami szerepvállalás fokozását és a gazdasági növekedési célok mérséklését szorgalmazzák. 

A lap szerint egyre inkább növekszik a kapitalizmuskritika a világban, ez pedig arra vezethető vissza, hogy egyszerre túl sok minden romlott el:

a globalizmus és vele együtt a német jóléti modell összeomlóban vannak,

a világ egymással ellenséges blokkokra tagozódik, az infláció miatt egyre nő a különbség a gazdagok és a szegények között, eközben ráadásul még a klímacélok sem teljesülnek.

A Spiegel szerint egyre több kormány, vállalat, értelmiségi veti fel a kérdést:

folytatható-e a jelenlegi gazdasági rend, melyet a lap klímagyilkos kapitalizmusnak nevez.

A cikkben összegyűjtenek pár javaslatot a „zöldebb”, „igazságosabb” világra. Ezek közös pontja a kevesebb piac, az erősebb állam, a kisebb növekedési cél, valamint a nőiesebb világrend, hiszen ezeket a gondolatokat gyakran női politikusok, filozófusok, közgazdászok fogalmazzák meg.

Forrás:Mandiner

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek