Sötét, baljós fellegek gyülekeznek fölöttünk az égen, Európában biztosan. Május elsején, a munka ünnepén a média sem rajzolt elénk vidám majálist, a beszámolók szerint ki-ki inkább a maga gondjait ragozta szerte a kontinens országaiban. Szomszédjaink például egyenesen hitszegést emlegettek Amerika kapcsán, egy fontos ukrán lap azt írta, hogy az Egyesült Államok egyenesen elárulta Kijevet, ugyanis mostanra Ukrajnának nincs többé előkelő első helye a napirendi pontok között Washingtonban. Mindenki előtt ismert, Amerika megtámadta Iránt, s ezzel újabb gennyes góc keletkezett a világban. Két hónap elegendő volt a fordulathoz, legalábbis a Kyiv Independent szerint. Míg Zelenszkij kezdetben lelkesen támogatta a csapást a perzsa állam ellen, most merőben más állásponton van, kritikával illeti az amerikai külpolitikát. A vád az, hogy holtpontra jutottak az ukrán-amerikai kapcsolatok, Trump elnök kivette az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt a jövő évi költségvetésből, annak ellenére, hogy annak tágassága, bősége a tervek szerint rekordot dönt majd. Szóval, a Nagy Testvér elhanyagolja, sőt, szűkíti a pénzcsapok átmérőjét és Iránra koncentrál.

Közben kíméletlenül ketyeg a sors ingaórája, ereszkedik lefelé, éppen 40 éve, április 26-án emlékeztünk a katasztrófára, ami Csernobilban történt. A viharszagú felhők azóta sem távoztak arról a tájékról, az évfordulón már 1522. napját számolhattuk a jelenkori hosszú ukrajnai háborúnak. Európa ismét rettegésben él, az öldöklés felélesztette az atomkatasztrófától való félelmet. Még sokan vagyunk, akik éltünk akkor, amikor megtörtént a baleset. 1986 április 26-án biztonsági tesztet végeztek, eközben robbant fel az akkori Szovjetunió területén működő erőmű negyedik reaktora. A nukleáris energia történetének egyik legpusztítóbb üzemzavarát megpróbálták eltitkolni, miközben a légkörbe került jelentős mennyiségű radioaktív anyag a légáramlatokkal elérte Európa nagy részét. Akkor is jött május elseje, mi meg a ragyogó időben önfeledten kirándultunk országszerte, mit sem tudva a fölöttünk kóválygó halálfelhőkről. Azóta is keringenek a hírek erről-arról, arrafelé járó kamionsofőrök rejtélyes megbetegedéséről. Kósza kutatások születtek arról is, hogy nálunk az akkor kamaszlányok egy részénél felmerülhetett emiatt meddőség. Nincs róla tudományosan alátámasztott adatom, de nekem, kemény próbálkozások ellenére sem született unokám.

Csernobil azóta is fel-felbukkant a hírekben, volt szó egy megtelepedett titokzatos fekete gombafajtáról, amelynek egyedei azóta is remek kondícióban virulnak, pusztítják, lakmározzák a radioaktív anyagokat. A közelmúltban meg arról tájékozódhattunk, hogy élelmes ukrán vállalkozók már évek óta gabonát termesztenek a tiltott területen. Ki tudja, lehet, hogy nekünk is jutott a mutyiban szervezett exportból, hála Ukrajna ellenállhatatlan közeledésének az Európai Unióhoz.

Ha nem csal az emlékezetem, a radioaktív felhőt éppen a svédek észlelték és indították be a riadóláncot a világban akkor, 1986-ban. Van abban valami sorsszerű, hogy most meg Ukrajna svédországi nagykövetsége intézett szózatot hozzánk. Az évforduló kapcsán felszólítottak bennünket az ukrán nevek dekolonizációjára. Csernobil neve mostantól helyesen: Csornobil. Meg kell tisztelnünk hazájukat, szól a kérés, ugyanis „az ukrán átírások használata tiszteletben tartja Ukrajna nyelvét és kultúráját és elhatárolódik az orosz formáktól, amelyeket Oroszország a szovjet korszakban kényszerített rájuk.” Bujkál, bennem a kisördög, lehet, hogy ezt a témát már betáplálták Kijevben a digitális államvezetés mesterséges intelligencia rendszerébe, az tanácsolta a fontos változtatást.

Olvasom ugyanis, hogy a digitális átállásért felelős miniszter korszakalkotó újítást jelentett be. Mostantól MI tesztüzem segíti a hatékony politizálást Ukrajnában, a rendszer a politikai döntések és jogszabálytervezetek hatásait hivatott vizsgálni, hogy igazán pontos jövőképet kapjanak a társadalmi és gazdasági következményekről. A beszámoló szerint a szoftver képes beazonosítani az egyes döntések potenciális haszonélvezőit, az intézkedések állampolgárokra, vagy vállalkozásokra gyakorolt hatását. A miniszter szerint mindez a transzparencia növelését és a politikai döntéshozatal professzionalizálását eredményezi. Ja, és erősen támogathatja majd a lobbiérdekek csökkentését, netán visszaszorítását.

 Lesz mit vizsgálnia a próbaüzemnek Kijevben, az biztos. Mindjárt segíthet például elsimítani az állomvillák okozta súrlódásokat. Tervezett tüntetésekről szólnak a hírek, mert eltűnt 7 milliárd eurónyi segély, amit dróngyártásra szántak uniós forrásból. Helyette négy csodapalota épül a főváros közelében, a vállalkozás a „Dinasztia” nevet kapta, és mind erről hangfelvételek is keringenek az ukrán közösségi médiában. Már eszünkbe sem jut csodálkozni, mikor az is kiderül, hogy az egyik eurokompatibilis villa tulajdonosa maga Zelenszkij elnök. A Kyiv Post angolnyelvű lap azonban nem erősítette meg az állítást. De azt igen, hogy Ukrajna államadóssága elszabadult, az egekbe emelkedett és folyamatosan nő. Jelenleg évi 7200 dollár terheli a lakosság minden tagját, a csecsemőket és nyugdíjasokat is beleértve, az adatok szerint ez az összeg egy évnyi átlagfizetés arrafelé. Már, ha jó a számítás. Mert mostanság még azt sem tudjuk, hogy hány fő maradt a hazában, mekkora a valós népesség. De ne csüggedjünk, majd a mesterséges intelligencia erre a kérdésre is talál választ.

Amúgy meg rendre találkozom itthon a hozzáállással: nem a mi dolgunk, nem érdekel. De azért ne feledjük, Ukrajna a szomszédunk. Hat ránk, ha akarjuk, ha nem. Csernobil sötét halálfelhői is elértek bennünket, ne zárjuk ki hát, hogy a digitálisan egybe nyitott világban bármi előtt lehúzhatjuk a légmentes redőnyöket. Máris, mintha nálunk is terjedne a hatékony hatalomgyakorlás sablonja. Ennek ukrajnai modellje már rég bevált, roppantmód elegáns és a tömör „Család” névre hallgat. Zelenszkij, a most már ötödik évébe lépett véres háború ellenére tartja magát. Igaz, a létszám kissé apad, de az atyafiság még mindig hatékony, az elnök politikai klánjával mind a mai napig uralja a biztonsági szolgálatokat, a főügyészséget és a katonai hírszerzést. Kitartóan közelít az Európai Unióhoz, Ursuláék szívélyes csókjaival, támogatásával a kapuk előtt áll. Ne adja Isten, hogy országával sikerüljön közénk belépnie. Ukrajna az európai klubban bizony már élesben: a mi dolgunk lesz. Nagyon is, s már csak kitartóan és reménytelenül vágyakozhatunk arra, hogy a friss szél elhajtsa fejünk fölül a sűrű sötétséget.  

Írta:
Kiss Gyöngyi