2023.november 28.
Stefánia, Jakab
Shortcut

Pressman újra találkozott az OBT tagjaival

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
7c659df1ab6549f98dd47c012b8276b2

Fontos beszélgetést folytattunk az Országos Bírói Tanács vezetőivel a Tanács függetlenségének előmozdítása érdekében végzett folyamatos munkájukról és a Tanácsnak a magyar igazságszolgáltatási rendszerben betöltött kulcsfontosságú szerepéről – írta David Pressman nagykövet az Egyesült Államok magyar nagykövetségének hivatalos oldalán.


Pressman újabb találkozója az OBT tagjaival ismételten komoly botrányt okozhat, mint ahogyan a tavalyi megbeszélése is a tanács két tagjával, Matusik Tamás és Vasvári Csaba bírókkal. Az egy évvel ezelőtti eset, mind bírósági körökben, mind a nyilvánosságban felháborodást okozott, amely kapcsán később megszólalt a tanács, többek között arra utalva, hogy egy rutinszerű találkozóról volt szó, amelynek elvi kerete a „demokráciákban teljesen szokásos mód”.

A Kúria elnöke, Varga Zs. András ugyanakkor rámutatott, hogy az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel, viszont a hivatalos kapcsolatok helyszíne általában a fogadó állam intézményének székhelye. A Kúria elnöke hozzátette, hogy nincs tudomása arról, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az októberi két OBT-ülés bármelyikén napirenden szerepelt volna.

Forrás:Magyar Nemzet

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Vélemény, hozzászólás?