2024.május 27.
Hella, Pelbárt, Ágoston

Áll a bál az olaszoknál, miután kiderült, hogy Soros beavatkozott a választásba

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
753161 soroskonferencia

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A magyar származású milliárdos finanszírozta a Több Európa (Piú Europa) nevű pártot, hogy ne szakítsanak a Demokrata Párttal a szeptemberi választások előtt.

Carlo Calenda szerint Soros György 1,5 millió euróval támogatta a Több Európa listáját, azzal a feltétellel, hogy antifasiszta koalíciót alakítanak. Az olasz politikus úgy fogalmazott, hogy a támogatás elengedhetetlen feltételé volt annak, hogy antifasiszta koalíció alakuljon –írja a La Repubblica.

Benedetto Della Vedova (a Több Európa titkára –a szerk.) ezt többször is elmondta nekem a koalíció felbontása előtt

 – mondta el Calenda, aki szerint Európa egyes jelöltjei Soros Györgytől közvetlen hozzájárulást kaptak a választási kampány költségeihez.

Benedetto Della Vedova állítólag még azzal is büszkélkedett, hogy több jelöltje is megkapta Soros György támogatását és azt mondta, 

A magyar származású filantróp régóta osztja és támogatja Európa-párti értékeinket és harcainkat az emberi jogok és a jogállamiság érdekében, a hozzájárulások hamarosan a törvénynek megfelelően nyilvánosságra kerülnek a választási jelentésekkel együtt.

A Több Európa politikusa kijelentette a szerződésük logikája egyértelmű volt: „az európaiság, a folytonosság Mario Draghi, volt olasz miniszterelnökkel, és a többségi választási törvény alapján a leghatékonyabb út megválasztása Matteo Salvinivel (Északi Liga) és Giorgia Melonival (Olaszország Fivérei párt) szemben”.

A vele közös harcainkban, az emberi és polgári jogokért, a tiltásellenességért, az Európabarát értékekért és a jogállamiságért kérjük a támogatását. Emellett köszönjük neki, amit tesz”

– mondta Soros Györgyről Benedetto Della Vedova.

A La Stampa szerdán arról írt, hogy Matteo Salvini az olasz kormány infrastruktúráért felelős minisztere a Sorostól kapott támogatások kivizsgálását követelte. 

Soros milliókkal támogatta az olasz politikusokat? Nagyon komoly az ügy, ki kell nyomozni”

– közölte Salvini, aki szerint ez egy rendkívül komoly helyzet.

Forrás:Mandiner, Nyitókép: Fabrice Coffrini/AFP

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához