2024.április 18.
Andrea, Ilma, Apolló, Aladár

Az Egészségügyi (?) Világszervezet iránymutatást ad ki a leghalálosabb kórképről!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
asdas

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A hetekben a WHO bejelentette, hogy frissíti a „Gender mainstreaming az egészségügyi vezetők részére: gyakorlati megközelítés” című kézikönyvében a nemekkel kapcsolatos fogalmakat. Az új változatra a WHO szerint szükség van, mert:

A nemek és az egészség bináris megközelítésein túllépünk, hogy felismerjük a nemi és szexuális sokféleséget vagy azon koncepciókat, amelyek szerint a nemi identitás kontinuumon létezik, és hogy a biológiai nem nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre.

A világszervezet egészségügyi vezetők részére szánt kézikönyv frissítésének indoklásában, nyíltan hirdeti tehát, hogy a tudományos alapon nyugvó, egész emberi történelem ideje alatt felhalmozott, alátámasztható ismereteken „túllépnek”, és olyan „koncepciókat” ismernek el, melyek a tudományosan bizonyítható ismeretek ellentéteként jellemezhetőek.

Azt, hogy az „egészség” definíciója hogy kerül a mondatba, már nehezebb megérteni. Ahogy fogalmaznak: „a nemek és az egészség bináris megközelítésén túllépünk”.

Ha a fentiekből csak az egészség definícióra koncentrálunk, különösen sötét jövőkép bontakozhat ki előttünk, az alábbiak miatt:

Bármely tudományterület fejlődésének alapfeltétele az, hogy adott területen, különböző témákban az adott kor kutatói adatokat gyűjtsenek, és azok tudományos feldolgozása mentén megoldásokat találjanak különböző problémákra. Az egészségtudomány területén tevékenykedő kutatók munkájának eredményeképp megszámlálhatatlan gyógymód, diagnosztika és megelőző eljárás jöhetett létre. Az emberiséggel együtt fejlődő tudományok alapvetése a vizsgálat, és általában véve az összehasonlítás. Egészségtudomány területen például bizonyos betegségek vizsgálatakor, az abban szenvedő betegek adatait hasonlítják össze az egészséges emberek adataival. Nyilván minden kedves Olvasó számára érthető, hogy az így létrejött tudományos eredmény „értelmét” és valódiságát nagyban befolyásolja, hogy a kutató kit tekint a betegségben szenvedőnek és kit tekint egészségesnek.

Hogy jobban megértsük a dolog jelentőségét, vizsgáljunk meg, egy napjainkban sajnálatosan világszerte mindenki számára friss emlékeket hagyó COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos példát.

Tegyük fel, hogy a kutatók, arra a kérdésre keresnek választ, hogy egy COVID-19 fertőzés milyen hatással van egy ember vérnyomására. Vizsgálják tehát, a Covid -19 fertőzött, azaz beteg és a vírussal nem fertőzött, azaz egészséges egyének vérnyomását.

Mindenki számára ésszerű, és érthető, hogy szükséges a két csoportot külön választani (méghozzá nagyon pontosan!). Ha nem határozzák meg pontosan ki tartozik a fertőzött és nem fertőzött csoportba, úgy a kapott eredménynek sem értelme, sem értéke nem lenne.

Most képzeljük el, hogy az emberi történelem során, emberek ezreinek, százezreinek életét követelő betegségek, kórképek megismerése és az arra kifejlesztett gyógymódok és megelőző eljárások során, valamely politikai vezérelv által irányított „koncepció” miatt, (például mondjuk a vérhas járvány idején), nem dönthették (!) volna el a kutatók, ki az egészséges és a beteg!

Nem tehették volna meg, hiszen egy egészségügyi világszervezet, -melynek iránymutatásai az egész világra kiterjednek- meghatározta, hogy az egészség bináris (azaz kétpólusú, értsd: vagy/vagy) „megközelítésén” túl kell lépni. Elképzelhetetlen következményei lehettek volna mindennek, túlzás nélkül, az egész emberi történelemre nézve.

Bizonyára nem véletlenül fogalmaz Jenny Gamble professzor, a Coventry Egyetem szülészeti szakértője így:

A biológia alapjainak tisztázatlansága számos probléma előtt nyitja meg az ajtót, beleértve a nagyon rossz egészségügyi kommunikációt, de az adatok torzulását is”.

Ha társadalmi szempontokból vizsgáljuk ugyan ezt a kérdést, szintén sötét jövőkép áll előttünk. Sajnos a történelem egy igen szörnyű időszakából emlékezhetünk már hasonló jelenségre.

Nézzük csak:

Azt a zsidókat kínzó és gyilkoló náci tisztet, aki a saját és társai által elkövetett szörnyűséges tettek miatt képtelen volt folytatni feladatát-azaz embereket kínozni és gyilkolni-, azt akkor „betegnek” nyilvánították. Betegnek, aki nem tudja ellátni a „munkáját”, és mondjuk „idegösszeroppanás” diagnózis felállítása mellett, kezelni kezdték annak érdekében, hogy újra „munkaképes” legyen, azaz meggyógyuljon, betöltve ezzel a társadalomban „hasznos” szerepét!

A fent említett sötét időket idéző példa kristálytisztán bemutatja, milyen szörnyű következményei vannak, az alapvető fogalmak kiforgatásának és átminősítésének.

Milyen gyalázatosan életellenes terv része lehet az, mikor egy egészségügyi irányelveket megfogalmazó világszervezet, minden biológiai és tudományos alapvetésnek hátat fordítva, tisztán politikai ideológiára alapozva „mutat irányt”.

Ha általuk is elismerten, az ideológiát „koncepcióba” ültetik, és annak „gyakorlati megközelítését” is megfogalmazzák, ki lesz majd szerintük az egészséges? Ki lesz a „beteg”? Nem utolsó sorban felmerül a kérdés: Mi fog történni azzal a sok „beteggel”?!

A jövő leghalálosabb kórképéhez kapunk hát iránymutatást, melyhez képest a korábbi világjárványok is csak bagatell influenza kategóriába esnek majd!

Forrás:Padányi Alapítvány

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek