2024.május 30.
Magdolna, Magda, Ervin, Léna

Brüsszel elhibázott szankciói elbuktak, az uniós vezetők elkezdtek hazudozni

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
brusszel

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az ukrajnai háború fejleményei és az Európai Unió tagállamaira nehezedő rendkívüli szankciós infláció együttesen mára világossá tette, hogy a brüsszeli elit által diktált szankciós politika nem érte el a célját, nem törte meg az orosz haderőt, ugyanakkor válságba sodorta a kontinens országait. Kétrészes összeállításunkban bemutatjuk, hogy milyen ellentmondások feszülnek az EU vezetőinek szankciókról szóló nyilatkozatai és a valóság között.

Több mint nyolc hónapja halljuk naponta az Európai Unió vezetőitől, hogy a szankciók célja megtörni Oroszországot és ezzel közelebb hozni az ukrajnai háború végét. Eddig azonban semmivel nem került közelebb Európa a békéhez a február 24-én indított orosz katonai támadás óta, sőt egyre hevesebb harcok dúlnak a fronton a felek váltakozó sikerével. Az elmúlt két hónap sikeres ukrán ellentámadása után az oroszok kedden brutális rakétazáport zúdítottak Kijevre és más nagyvárosokra, megbénították az ukrajnai áramellátás csaknem 80 százalékát. Mindebből tehát egyértelmű, hogy az oroszoknak eszük ágában sincs befejezni a háborút, az eddig bevezetett nyolc uniós szankció egyáltalán nem tudta megtörni a haderejüket és az elszántságukat, semmi nem utal arra, hogy az EU lépései komolyabb nehézségeket okoztak volna Putyinnak.

A béke híveinek ez természetesen rossz hír, ugyanakkor a brüsszeli vezetők továbbra is kitartanak a szankciós politika mellett, figyelmen kívül hagyva a valós tényeket, az eddigi lépéseik teljes kudarcát. Ráadásul kétszeresen is negatív hatása van a szankciós politikájuknak, mert túl azon, hogy nem tudták megtörni az orosz háborús gépezetet, sőt az energiaárak elszabadításával extra bevételt generáltak Putyinéknak, Európa országainak súlyos árat kell fizetniük. A két számjegyű szankciós infláció, az egekbe szökött energiaárak az Unió lakosságát és a tagállamok gazdaságait is veszélybe sodorják.

“Putyin el fog bukni és Európa győzedelmeskedik”

A deklarált cél és a szankciók következményei között feszülő súlyos ellentmondást újabban egyes brüsszeli tisztviselők azzal próbálják tompítani, hogy letagadják, esetenként egyenesen elhazudják korábbi nyilatkozataikat, illetve az Unió testületeinek eddigi álláspontját. A legkínosabb „újmúlt”-gyártási kísérlet Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő nevéhez fűződik, aki november 14-én Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján a következőképpen fogalmazott: “Nyilvánvaló, hogy a szankcióink gyengítik az orosz gazdaságot. Gyengítik Oroszország képességét, hogy technológiát fejlesszen és vásároljon. Soha nem számítottunk arra, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak, de biztos, hogy gyengítik az orosz hadsereg anyagbeszerzési képességét, főként annak fényében, hogy milyen óriási veszteségeket szenved el Oroszország a harcmezőn. Gyengítették a képességét, hogy egy terroralapú háborút vezessen az ukrán nép ellen.”

Túl azon, hogy Borrell a gondolatmenetén belül is ellentmond önmagának, hiszen egyszerre állítja azt, hogy nem számítottak a szankciók háborút véget vető hatására, majd azt fejtegeti, hogy mennyire gyengítették az orosz haderő képességeit. Utóbbi szempont nyilvánvalóan azt a célt szolgálná, hogy a háború mielőbb véget érjen, tehát valójában most is ez a cél, de Borell okfejtése már az alapjainál hibás: a szankciók abban a formában, ahogy az Unió bevezette azokat, nem alkalmasak az orosz gazdaság és ezáltal a haderő megtörésére. A magyarázkodások azért történnek, mert ezt a tényt nem hajlandóak elismerni Brüsszelben, ragaszkodnak a hibás szankciós politikájukhoz. Arra, hogy milyen megfontolások állnak a háttérben, a későbbiekben még számos nyilatkozat felidézésével kitérünk, de egyelőre folytassuk az EU vezetőinek hangzatos szankciópárti kijelentéseivel.

202211171
Az ukrán színekbe öltözött Ursula von der Leyen és az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola (középen) Zelenszkij ukrán elnök feleségével Brüsszelben

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még szeptember végén is azt hangsúlyozta, hogy

a szankcióink kemény ütést vittek be Putyin rendszerének. Nehezebbé tették számára, hogy fenntartsa a háborút.

Szintén egy szeptemberi nyilatkozatában úgy fogalmazott:

Putyin el fog bukni és Európa győzedelmeskedik. (…) Világossá akarom tenni, a szankciók maradnak.

A bizottsági elnök a korábbi nyilatkozataiban még tavasszal, az éppen aktuális szankciós csomagok elfogadásakor többször hangsúlyozta, hogy a céljuk elszigetelni Oroszországot és

elvonni azokat a forrásokat, amelyekből „a barbár háborúját finanszírozza.”

Ha ez sikerült volna, akkor Oroszország mára már nem tudná fizetni a háborút – tehát a szankciókkal véget vetettek volna neki. Mivel ez nem történt meg, nyilvánvaló, hogy sikertelen az embargós politika.

“A célunk, hogy nyomást gyakoroljunk a Kremlre, hogy fejezze be a háborút”

Áprilisban egy Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott:

Az EU a nemzetközi partnereivel együtt kemény szankciókat vetett ki Oroszországra. A célunk, hogy nyomást gyakoroljunk a Kremlre, hogy fejezze be a háborút. Ezeknek a szankcióknak megvan az ára nekünk is Európában. De ez az ár a demokrácia és a szabadság megvédéséért. Bármely kísérlet a szankciók megkerülésére vagy Oroszország segítésére meghosszabbítaná a háborút és még több élet elvesztéséhez vezetne.

Ugyancsak itt írt arról az Európai Tanács elnöke, hogy az EU legfőbb prioritása, hogy véget vessen a háborúnak és megvédje az ukrán embereket.

20221117
Charles Michel

Michel egy május 9-i sajtókonferencián szintén világosan kijelentette:

Meg vagyunk győződve arról, hogy a szankciókkal mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megtörjük az orosz háborús gépezetet.

Az Európai Külügyi Szolgálat összefoglaló oldalán az alábbi címmel írtak a szankciókról:

EU-szankciók Oroszország ellen az ukrajnai háború befejezéséért.

A cikk szerint a szankciók növelik a nyomást Oroszországon, hogy véget vessen az illegális ukrajnai inváziójának. Azóta fél év telt el, a háború pedig még mindig tart – hosszabb ideje, mint eredetileg bárki gondolta volna.

Forrás:Origo

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. “Putyin el fog bukni és Európa győzedelmeskedik”
    ——————————————————————————————————————–
    Van egy közmondás a medve bőréről amire nem szoktak előre inni..

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához