2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

Egy merénylő megkéselt egy miséző papot és egy apácát Franciaországban

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
keresztenyellenes tamadas

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Nyugat-Európában szinte minden napra jut egy-egy keresztényellenes támadás. A világ legüldözöttebb vallása kontinensünkön is támadás alatt áll. A tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények, templom- és keresztrombolások, gyújtogatások, fenyegetések mellett sajnos a merényletek elkövetése is egyre gyakoribbá válik. Franciaországból érkezett a legújabb szomorú hír, egy „zavart elméjű” támadó egy papot és az atya segítségére siető apácát késelt meg az ország déli részén fekvő Nizza városában.

Késsel támadtak egy papra, majd egy apácára is Franciaország déli részén, egy nizzai templomban – számolt be róla vasárnap a Mandiner a Nice Matin című helyi lapra hivatkozva. Az értesüléseket az ügyészség is megerősítette, Gérald Darmanin francia belügyminiszter Twitter-üzenetben számolt be a támadásról, s azt írta, hogy az áldozatok nincsenek életveszélyben, a támadót pedig elfogták és azonnal ki is hallgatták.

A tüdejét érte a késszúrás

A 20 Minutes című helyi lap internetes híradása szerint a támadás mise közben történt, a merénylő a pap segítségére siető apácát is megsebesítette, bár a nőnek sikerült kicsavarnia a támadó kezéből a kést. Christian Estrosi, a város polgármestere először a Twitteren, majd újságírókkal is azt közölte, hogy egyik áldozat sincs életveszélyes állapotban.

A BFM francia hírtelevízió információi szerint a késszúrások a pap tüdejét érték.

A polgármester, aki azonnal a templomhoz sietett, úgy vélekedett, hogy a támadó valószínűleg „zavart elméjű”. A merénylő személyazonosságáról csak nagyon kevés információt osztottak meg, de Franciaországban ez nem is szokás, így a legtöbb esetben csak következtetni lehet az elkövető hátteréről és motivációiról. A férfi kihallgatásáról semmit nem hoztak nyilvánosságra, kizárólag annyit lehet róla tudni, hogy hogy francia állampolgár, 1991-ben született Fréjusban (egy Nizzához közeli tengerparti üdülőváros).  A rendőrség arra intette a helybélieket, hogy kerüljék el a katolikus templom környékét.

A keresztények és a kereszténység ellen elkövetett támadások nem mindig fizikai jellegűek. A vdtablog.hu nemrégen beszámolt arról, hogy a német katolikus egyházban egyre nagyobb teret hódít magának a szélsőséges és neomarxista alapokon álló LMBTQ-lobbi. A témáról bővebben az alábbi írásunkban olvashat:

A teológia „LMBTQ-baráttá” való átírását követelik a német katolikus egyháztól

 

 

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: 2022plusz.hu

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek