2024.március 28.
Gedeon, Johanna

“Érvényesítsük a négy NEMMEL szavazó állampolgárok jogait!” – Dr. Tóth Máté a Pesti TV-ben (+VIDEÓ)

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
tóth máté

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Pesti TV “Ki ette meg a misszionáriust?” című műsorának legújabb adásból kiderült, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottsága javasolja, hogy az Országgyűlés a Polgári Törvénykönyv személyiségi jogvédelmi részét terjessze ki a kiskorúak erkölcsi fejlődésével kapcsolatos szülői rendelkezési jogra. 

A külföldi pénzből fenntartott liberális jogvédő szervezetek ellenpontjaként létrejött Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottsága szerint a rekordszámú 3,5 millió szavazatot nem lehet semmibe venni. Bár a gyermekvédelmi népszavazás eljárásjogilag érvénytelen lett, hatalmas normalitáspárti siker. 3,5 millió szavazó világossá tette, nem akarja, hogy kiskorú gyermekeinek, unokáinak szexuális propagandát jelenítsenek meg, sem iskolai foglalkozásokon, sem a közösségi médiában, sorozatokban.

A Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságának vezetője, Tóth Máté ügyvéd, író, tiktoker szerint jogi minimum, hogy az Országgyűlés jogalkotással biztosítsa, hogy legalább azok a gyerekek ne lehessenek célpontjai a transznemű és homoszexuális propagandának, akiknek a szülei, gondviselői ezt nem szeretnék.

Például ma a közösségi média vagy bármilyen internetes honlap, mobilapp csakis a felhasználók előzetes hozzájárulásával gyűjthet róluk adatot, pár törvényi kivételtől eltekintve. A Budapest Bizottság szeretné, ha ugyanilyen előzetes hozzájárulást kellene kérni a homoszexuális tartalmak gyermekeknek megjelenítéséhez. Erre minden technikai és jogi megoldás adott, csak ki kell terjeszteni a Polgári Törvénykönyv szerinti személyiségi jogvédelmet erre az önrendelkezési jogra is. A szülőnek kizárólagos joga legyen dönteni róla, hogy a gyermekének az iskolában tartanak-e homoszexualitást, különböző szexuális irányultságokat, nemváltást vagy nemi átalakító kezeléseket megjelenítő, a születési nemnek megfelelő önazonosságot relativizáló vagy megkérdőjelező foglalkozást, a gyermekének internetes vállalatok megjelenítenek-e ilyen tartalmakat.

A Budapest Bizottság jogalkotási javaslata senkinek semmit nem akar megtiltani, nem akarja betiltani a homoszexualitást, különböző szexuális irányultságokat, nemváltást vagy nemi átalakító kezeléseket megjelenítő, a születési nemnek megfelelő önazonosságot relativizáló vagy megkérdőjelező tartalmakat, foglalkozásokat, hanem a szülőknek adja a döntési jogot arról, hogy az ilyen tartalmak elérhetők-e az ő gyerekük számára, az ő gyerekük részt vehet-e ilyen foglalkozáson. A Budapest Bizottság szerint a kiskorú erkölcsi fejlődésével kapcsolatos szülői rendelkezési jog Polgári Törvénykönyvbe iktatása biztosítaná ezt az egész jogrendszeren átívelően. Szerintük a gyermekvédelmi népszavazáson úgy döntöttek a magyar emberek, hogy elvárják a jogalkotótól ennek az előjoguknak a biztosítását.

(forrás: Pesti Srácok)

 

Közlemény: Jogi lépéseket javaslunk, hogy érvényt lehessen szerezni annak a több mint 3 millió magyar állampolgár akaratának, aki nemmel szavazott a gyermekvédelmi népszavazáson

 

Kiemelt képünkön Dr. Tóth Máté. Forrás: Pesti TV

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Komoly csalás történt, és ez mindenképp kivizsgálandó! Nagyon sok helyen nem adták oda, illetve csak külön kérésre adták oda a népszavazási ívet. Márpedig -mivel a választás és a népszavazás egyszerre történt- ez nem kívánságműsor volt. Aki megjelent az egyidejűleg jelent meg mind a két eseményen, tehát éppen úgy, mint a választási íveket, a népszavazási íveket is automatikusan oda kellett volna adni mindenkinek.
    A fentiekből következik. hogy ugyanannyi kitöltött népszavazási lapnak kellett volna az urnákban lenni, ahány választási ívnek. Mivel a leadott szavazatok száma elmaradt az érvényességi küszöbtől, nos:
    KIZÁRÓLAG A VISSZATARTOTT SZAVAZÓLAPOK MIATT LETT ÉRVÉNYTELEN A NÉPSZAVAZÁS!
    Két dolog lehetséges: 1./ Érvényesnek tekinteni az eredményt a kitöltött ívek számától függetlenül.
    2./ Meg kell ismételni a népszavazást.
    Komoly büntetést javasolok mindenkinek aki az ívek visszatartásával tette lehetetlenné a népszavazást!

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához