2024.március 29.
Auguszta, Bertold

Halálbüntetést járhat a pedofíliáért az államban

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
electric chair g184c4d174 1280

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az új jogszabály szerint akár az esküdtszék jóváhagyása nélkül is halálra ítélhet a bíróság pedofíliával vádolt személyeket.

A nemrég elfogadott jogszabállyal Florida nagy lépést tett előre a pedofília elleni küzdelemben. A törvényhozók ugyanis olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi a halálbüntetést az elítélt pedofilok számára, még akkor is, ha az esküdtszék nem ért egyet a bíróság döntésével. Ez jelentős változást jelent a büntetőjogban. A törvény értelmében az elítélt erőszaktevőket, akiknek az áldozatai 12 év alatti gyermekek, halálra lehet ítélni, akár az esküdtszék egyhangú döntése nélkül is. A törvényjavaslat hatályon kívül helyezi azt a 2017-es törvényt, amely a halálbüntetés végrehajtásához az esküdtszék egyhangúságát írta elő.

DeSantis kormányzó többször kifejezte, hogy támogatja a halálbüntetés végrehajtásának megkönnyítését, és várhatóan támogatni fogja a törvényjavaslatot. A kormányzó azt állította, hogy motiválta őt Nikolas Cruz esete, aki 2018-ban 17 embert gyilkolt meg, de elkerülte a halálbüntetést, miután az esküdtszék nem tudott egyhangú ítéletet hozni.

“Sajnálom, de ha valaki hidegvérrel meggyilkol 17 embert, az egyetlen megfelelő büntetés a halálbüntetés” – mondta DeSantis.

A törvény támogatói úgy vélik, hogy ez szükséges lépés a potenciális elkövetők elrettentése, valamint az áldozatok számára az igazságszolgáltatás és a jóvátétel érdekében. Azzal érvelnek, hogy ez egy módja a társadalom legsebezhetőbb tagjainak védelmének, és az országban széles körben elterjedt pedofília elleni küzdelemhez elengedhetetlen.

A jogszabályt kritizálók azonban azzal érvelnek, hogy a halálbüntetés embertelen, és az esküdtszék egyhangúságának hiánya miatt téves kivégzésekhez vezethet a mostani igazságügyi reform.

Mindeközben más amerikai államokban pontosan ellentétes folyamatok indultak meg a pedofilok büntetését illetően. Egy elemzés szerint ugyanis Kaliforniában több ezer elítélt pedofil szabadult a börtönből, miután kevesebb mint egy évet töltött a büntetés-végrehajtási intézetekben.

“A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a pedofilok nem javulnak meg. Kijönnek, és újra elkövetőkké válnak” – mondta Samuel Dordulian volt Los Angeles-i szexuális bűncselekményekkel foglalkozó ügyész.

A Daily Mail a kaliforniai Megan’s Law honlapot felhasználva megállapította, hogy több mint 7000 olyan szexuális bűnözőt talált, akit 14 év alatti gyermekkel elkövetett fajtalan cselekményekért ítéltek el, de az elítéléstől számított kevesebb mint egy év alatt kiengedték a börtönből.

A kaliforniai republikánus párt elnöke, Jessica Millan Patterson úgy fogalmazott, hogy “semmi sem lehet fontosabb, mint gyermekeink biztonsága és jóléte. Mégis a radikális Gavin Newsom kormányzó, a virgonc George Gascón ügyész és a kaliforniai demokraták által támogatott, a bűnözéssel szembeni puha politika veszélybe sodorta államunk legfiatalabb és legsebezhetőbb gyermekeit.”

Forrás:V4na

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához