2024.április 20.
Tivadar, Tihamér, Töhötöm

Közlemény: Felszólítjuk Perintfalvi Ritát, hogy azonnal fejezze be Hess Dénes atya feljelentéssel való fenyegetését!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
vdta logo 2 szelesebb

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Védett Társadalom Alapítvány elfogadhatatlannak tartja, hogy 2022-ben Magyarországon bárkit hátrány érjen amiatt, hogy normalitáspárti gondolatokat fogalmaz meg a nyilvánosság előtt. Még inkább abszurdnak tartjuk, hogy Hess Dénes ferences szerzetesre próbálják ráhúzni a közösség elleni uszítás tényállását, mert egy, a Vasárnap.hu portálon január 6-án megjelent, Perintfalvi Rita teológusnőnek címzett nyílt levelében a katolikus egyház egyértelmű és világos tanításával összhangban nyilvánult meg.

Perintfalvi Rita hat nappal később, január 12-én nyilvános Facebook-posztban reagált, azt írta: „Szívesen válaszolok a ferences atyának! Az érvei nem csupán homofóbok, de el kell gondolkodni a közösség elleni uszítás tényállásának meglétén is!?” Továbbá kedvelte azt a – bejegyzésére érkezett – hozzászólást, miszerint Máltán „homofób gyűlöletbeszéd miatt kerül bíróság elé egy pap”, és Magyarországon is ezt kellene tenni.

Amennyiben a szavakból tettek lesznek, és Perintfalvi Rita vagy valamely követője tényleg feljelenti Hess Dénest, a Védett Társadalom Alapítvány frissen megalakult jogi szárnya, a Budapest Bizottság (BPB) ingyen és bérmentve ellátja a ferences atya jogi védelmét.

Nem hagyjuk, hogy a normalitás magyarországi képviselőit – akár bírósági eljárást is kilátásba helyezve – megpróbálják elhallgattatni!

 

Védett Társadalom Alapítvány,

Budapest,
2022. január 13.

 

Megalakult a Budapest Bizottság, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnya (+ VIDEÓ)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

2 válasz

  1. Egy perverz világban, egy perverz generáció megtesz mindent annak érdekében, hogy az Isten által teremtett világot lerombolja. Ez Sátán földi létezése óta mindig is így volt és tudom, sokszor mondták szüleink, nagyszüleink, most pedig mi, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, a mi időnkben azért ilyen nem volt. Nos, én azt mondom, hogy egyre jobban közelítünk a véghez, de tudjuk, Jézus Urunk figyelmeztet, hogy ez még nem a vég. Az első jelek itt vannak már, de aki ismeri az Úr szavát, tudja, hogy ettől még sokkal rosszabb lesz. Nekünk, Isten gyermekeinek nem kell félnünk, hiszen az Úr megvéd minket, vigyáz ránk, de néha meg kell nyilatkoznunk. Ez a hölgy szerintem egy démon, aki a kereszténység meggyalázálását kapta feladatául, ezen tevékenykedik és sajnos sikeres is, hiszen sok-sok világtalan, süket ember nem látja, nem érzékeli ezt és fürdik a gonoszságban, élvezi és ünnepli az ilyen történeteket. Imádkozom Istenhez, hogy adjon sok türelmet, sok szeretetet és sok erőt nekünk ahhoz, hogy a sötétség hercegének provokációit vissza tudjuk verni, keresztény módon, keresztény hittel, sok imával és természetesen az Úr által, részünkre megadatott eszközökkel folytassuk ezt a harcot. Amen.

  2. Nagyon fontos, hogy az ilyen “ritaféle” erőszakos véleményeket és tetteket ne hagyjuk szótlanul. Minden ilyen próbálkozást verjünk vissza, de keményen, mert amíg azt látják, hogy félünk megnyilvánulni, addig még agresszívebben nyomulnak!

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek