2026.június 8.
Medárd, Helga

A német alkotmányvédelem iszlamista befolyásszerzési kísérletekre figyelmeztet

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője a Bundestag képviselőinek tartott tájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes iszlamista szervezetek célzottan törekedhetnek politikai befolyásuk növelésére Németországban. A biztonsági szolgálatok értékelése szerint különös figyelmet érdemel a Muszlim Testvériség tevékenysége, amely hosszú távon kihívást jelenthet a demokratikus intézményrendszer számára.

Sinan Selen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke egy parlamenti reggelin beszélt a fenyegetésről. A Bild információi szerint a hírszerzési vezető hangsúlyozta: a Muszlim Testvériség nem erőszakos módszerekkel dolgozik, ugyanakkor ez nem teszi kevésbé veszélyessé a szervezetet, írta az Origo.

A hivatalvezető szerint az iszlamista mozgalom rendkívül tudatosan és hosszú távú stratégiával igyekszik befolyást szerezni. Ennek részeként megpróbálhat jelen lenni a német politikai pártokban, hogy fokozatosan alakítsa át az állami és társadalmi működést.

A baloldali politikusok lehetnek a leginkább érintettek

A lap szerint biztonsági körökben attól tartanak, hogy egyes politikusok nincsenek tisztában az iszlamista szervezetek működésével, ezért kapcsolatba kerülhetnek olyan személyekkel, akik a Muszlim Testvériséghez köthetők.

A jelentés szerint különösen a baloldali politikai szereplők lehetnek kiszolgáltatottak az ilyen törekvéseknek. Ennek oka részben az iszlamista hálózatokkal kapcsolatos ismeretek hiánya, részben pedig a túlzott tolerancia, amely megnehezítheti a szélsőséges ideológiák felismerését.

Külpolitikai tanácsadó miatt robbant ki vita

A Junge Freiheit beszámolója szerint a német Baloldal (Die Linke) parlamenti frakciója 2025 novembere óta egy olyan muszlim külpolitikai tanácsadót foglalkoztat, aki korábban olyan körökben tevékenykedett, amelyeket több elemző a Muszlim Testvériséghez közel állónak tekint.

A lap szerint Sukayna El-Zayatról van szó, aki saját bemutatkozása alapján az európai muszlim ifjúsági és diákszervezetek fórumánál (FEMYSO) dolgozott az iszlámellenesség elleni felelősként.

A FEMYSO-t több szakértő és megfigyelő a Muszlim Testvériséghez köthető szervezetként tartja számon. A szervezet neve emellett kapcsolatba került Ibrahim El-Zayattal is, akit néhány elemző a Muszlim Testvériség egyik legfontosabb németországi szereplőjeként említett az elmúlt években.

Iszlamista hálózatok a háttérben

német biztonsági szolgálatok az utóbbi években többször figyelmeztettek arra, hogy az iszlamista szervezetek nemcsak vallási vagy civil szervezeteken keresztül próbálnak hatást gyakorolni, hanem politikai és társadalmi intézményekben is igyekeznek megjelenni.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
1
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához