Lehetséges-e olyan új nemzetközi tartalékvalutát létrehozni, amely idővel kiválthatja a dollárt? Paulo Batista brazil közgazdász, a BRICS Új Fejlesztési Bankjának volt alelnöke és a Nemzetközi Valutaalap korábbi ügyvezető igazgatója szerint nemcsak lehetséges, hanem egyre inkább szükségszerű is – írta az Observer kínai portálon megjelent tanulmányában.

Batista abból indul ki, hogy az elmúlt évszázadokban a nemzetközi pénzrendszer mindig valamely állam vagy államcsoport valutájára épült. A fontot később a dollár váltotta, az euró pedig kiegészítő szerepet kapott. Ez azonban szerinte alapvető ellentmondást hordoz: egy nemzeti jegybank által kibocsátott valuta akkor is az adott ország gazdasági és politikai érdekeit szolgálja, ha közben az egész világ tartalékeszközként használja.

A brazil közgazdász szerint éppen ezért nem elég egyszerűen másik szuverén valutát keresni a dollár helyére. A probléma nem csupán az, hogy a dollárt az Egyesült Államok bocsátja ki, hanem az, hogy a világ tartalékpénze egyáltalán valamely állam pénze.

Miért nem elég az, ami van?

Batista szerint a jelenlegi dollárközpontú rendszer a globális Dél számára egyre kevésbé működőképes. Nemcsak azért, mert az amerikai gazdaság pénzügyi alapjai szerinte ingatagabbá váltak, hanem azért is, mert a dollárt és a nyugati pénzügyi infrastruktúrát mind gyakrabban használják szankciós és kényszerítő eszközként.

Az euró szerinte nem jelent valódi menekülőutat, mert ugyanúgy geopolitikai nyomásgyakorlás eszközévé vált, ráadásul az európai gazdaság állapota sem ad elég erős hátteret egy új globális tartalékvaluta-szerephez. A japán jen, a svájci frank, a kanadai vagy ausztrál dollár méretük vagy gazdasági hátterük miatt szintén nem alkalmasak erre.

Az arany részleges tartalékeszközként fontosabbá válhat, de Batista szerint túl nagy az árfolyam-ingadozása ahhoz, hogy stabil nemzetközi pénzrendszer épüljön rá. A jüan nemzetköziesítése már komolyabb lehetőségnek tűnik, ám Kína okkal óvatos. A teljes konvertibilitás a tőkekorlátozások lebontását igényelné, márpedig ezek a kínai gazdasági stabilitás fontos elemei. Egy erősen felértékelődő jüan pedig rontaná az exportversenyképességet és deflációs kockázatokat hordozna.

Batista szerint ráadásul még a jüan globális tartalékvalutává válása sem oldaná meg az alapgondot: a dollár helyére egyszerűen egy másik nemzeti valuta lépne.

Egy tisztán nemzetközi pénz

A szerző ezért egy olyan új tartalékvalutát javasol, amelynek nem lenne belső, nemzeti funkciója. Nem váltaná fel a részt vevő országok saját valutáit, nem lenne az euróhoz hasonló közös pénz, és nem egyetlen jegybank bocsátaná ki. Kizárólag nemzetközi tranzakciókban, tartalékképzésben és elszámolásokban játszana szerepet.

Batista elképzelése szerint ezt a valutát a globális Dél 15–20 országa hozhatná létre, elsősorban a BRICS-országok és más közepes jövedelmű feltörekvő gazdaságok részvételével. Ehhez új nemzetközi pénzügyi intézményre lenne szükség: egy kibocsátó bankra, amelynek kizárólagos feladata az új valuta létrehozása és működtetése lenne.

A bizalom megteremtéséhez a brazil közgazdász öt garanciát tart szükségesnek. Az új valuta értékének stabilnak kell lennie; tilos lenne szankciós eszközként használni; a kibocsátó banknak működési autonómiát kell kapnia; korlátot kell szabni a kibocsátásnak; végül a valutát a részt vevő országok államkötvényeiből álló kosárnak kellene fedeznie.

Valutakosár és államkötvény-fedezet

Az új tartalékvaluta értékét Batista szerint a részt vevő országok valutáiból álló kosár alapján lehetne meghatározni. A súlyokat az adott országok vásárlóerő-paritáson számolt GDP-je adná. Mivel Kína súlya ebben a rendszerben várhatóan 40–45 százalék körül lenne, a jüan viszonylagos stabilitása az egész új valuta árfolyamát stabilizálná.

A kosár további előnye, hogy egyszerre szerepelnének benne nyersanyag-exportőr és nyersanyag-importőr országok valutái. Ezek árfolyamai gyakran eltérően reagálnak a nyersanyagpiaci ciklusokra, így egymást részben ellensúlyozhatnák.

A rendszer másik pillére az államkötvény-fedezet lenne. A kibocsátó bank új tartalékvalutát és új tartalékkötvényeket bocsátana ki. A valuta egy az egyben átváltható lenne ezekre a kötvényekre, a kötvények pedig a részt vevő országok államkötvényeiből álló eszközkosárra. Batista szerint ez vonzóbb hozamot adhatna, mint a dollár- vagy euróalapú eszközök, mivel a feltörekvő országok kamatszintje jellemzően magasabb.

A legnagyobb akadály

Batista elismeri, hogy a tervnek komoly gyenge pontjai vannak. Ezek közül a legsúlyosabbnak a nyugati reakciót tartja. Szerinte az Egyesült Államok és szövetségesei fenyegetésekkel, szankciókkal vagy politikai nyomással próbálhatnák eltántorítani azokat az országokat, amelyek részt vennének a dollár és az euró alternatívájának megteremtésében.

A brazil közgazdász mégis úgy véli, hogy a kérdést nem lehet tovább kerülgetni. A második világháború után kialakult nyugati pénzügyi rendszer szerinte egyre rosszabbul működik, miközben egyre gyakrabban használják geopolitikai fegyverként. A globális Dél számára ezért az egyik nagy stratégiai kérdés az lesz, képes-e gazdasági, politikai és szellemi erőforrásait egy olyan új pénzügyi architektúra létrehozására mozgósítani, amely nem egyetlen nagyhatalom valutájától függ.

Batista következtetése világos: a dollár leváltása nem egyik napról a másikra történne, de az alternatíva előkészítését már most el kell kezdeni.