2024.április 20.
Tivadar, Tihamér, Töhötöm

Németország már egy hidegebb hetet sem bírna ki, nincs annyi gáz – Dr. Tóth Máté az M1-en

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
48 perc tóth máté

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az európai gáztározók telítettsége, pontosabban telítetlensége és a nyugati országok elhibázott energiapolitikája okozza a mostani energiaválságot – hangzott el az M1 és a hirado.hu közös, 48 perc – Házigazda Lánczi Tamás című műsorában, melynek vendégei ezúttal Hortay Olivér és Dr. Tóth Máté, a Budapest Bizottság vezetője voltak.

Lánczi Tamás felvetette, hogy a gáztározók feltöltöttsége Nyugat-Európában rekordalacsony. Ezeket elvileg stratégiai szempontból tartják fenn, hogyha baj van, legyen mihez nyúlni.

Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energetika üzletágának vezetője a piacosítás következményének tartja a jelenséget, ugyanis nem mindenhol számítanak „stratégiainak” azok a tározók. Más országokban jellemzően ezeket magáncégek üzemeltetik és kontrollálják. Az árak tavaly márciusi – akkor még jóval kisebb ütemű – árnövekedés idején számos vállalat úgy okoskodott, hogy kivár a betárazással.

Bekövetkezett, amitől mindenki tartott: kiürülnek a német gáztározók

A nyugat-európai vezetők ennek ellenére semmit nem tettek, holott – ahogy Tóth Máté energiajogász, a Budapest Bizottság vezetője elmondta – a németek már évekkel ezelőtt tanulmányt készítettek, hogy milyen töltöttségi szintre van az országnak szüksége: „Egy egyhetes fogcsikorgató hideg időszakhoz egy negyven százalékos földgáztárolói betárazottsági szintre van szükség. Ez most 37 százalék, tehát

valójában egy teljes hideg hétre Németország már nem rendelkezik földgáztartalékkal”

– ismertette a helyzetet az energiajogász.

Hortay Olivér annak a jelentőségére is felhívta a figyelmet, hogy a járvány okozta gazdasági helyzeten túl szakpolitikai intézkedések is közrejátszanak a jelenlegi energiaválságban, mint

az például, hogy Németország bezárta az atomerőműveit, ami egy rendkívül felelőtlen lépés volt. De ezt még azzal is sikerült tetézniük, hogy a szakmai szervezetek tiltakozása dacára a járvány idején is kapcsoltak még le erőműveket.

 

A teljes adást alább lehet megtekinteni:

 

(szöveg és kiemelt kép forrása: hirado.hu)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek