2024.május 25.
Orbán, Gergely

Sütő Zoltán: A hasadás

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
suto zoltanface

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Szó nincsen arról, mintha ellenérzéseim lennének a Mesterséges Intelligenciával szemben. Végül is valamelyest fejlesztési területemhez tartozott, és mára munkaeszközömmé vált. Sőt, bizonyos értelemben osztom azok nézetét, akik szerint közel a szingularitás.

Bizonyos értelemben.

Persze, nem úgy, ahogy Ray Kurzweil gondolja el. Nem mintha Kurzweil nem lenne rendkívül okos ember a szó köznapi értelmében. Sajnos, csak a szó köznapi értelmében. Az embert például gépként értelmezi. Egy ilyen álláspont nem feltétlen ördögtől való, mert természetesen minden attól függ, hogy miképp definiáljuk a gép fogalmát. És nem is szűkíti le a vízióját valamiféle primitív, determinisztikus rendszerre, amit persze könnyű lenne támadni, hanem kitalál egy új fogalmat, és azt mondja: az ember spirituális gép.

Na, ez aztán a spanyol viasz. Ez a jelző a főnév elé csak azért férhetett neki be – és csak neki –, mert Kurzweil a spiritualitásról nem tud semmit. Mint ahogy általában is a transzhumanistákkal nem az a baj, mintha burjánzó fantáziájukat nem támasztaná alá alapos természettudományos ismeret, azonban az emberről nem tudnak szinte semmit. Egészen pontosan nem tudják, hogy mennyire semmit nem tudnak az emberről. Ezért képzelegnek arról, mintha a tudat – akár egy gép „tudata” – csupán az információk integrációs szintjének függvénye lenne. Ilyenformán nem csoda, ha számukra a spiritualizmus indeterminált megnyilvánulásként formalizálható. Mindez egy féllábas szemléletből következik, amelyik az emberi kultúrának bizonyos részét nagyon jól látja, egy másik részét viszont egyáltalán nem. Hagyjuk azonban a műveltség elemi hiányait, és hagyjuk azt az erőszakosságot is, amivel húzzák maguk felé a kultúra fókuszát, amnéziába fojtva olyan ismeretet, ami néhány ezer éven át mégis világrendszereket működtetett. Nincs egyébre szükség, mint odatévedünk egy Csontváry-kép elé. És ott látván látjuk, hogy mindazzal szemben, amiről Kurzweil beszél, az emberben, aki maga az indeterminizmus, az egyetlen – az egyetlen egy determinizmus az éppen a spiritualitás. – Jóllehet, csak akkor, ha képesek vagyunk ennek érzékelésére. De akkor elhív és determinál. Talán megszólal bennünk egy hang, és azt mondja: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffelnél”. Azután eldobunk kaszát, kapát, odahagyjuk a patikamérlegen kimérhető kényelmes életünk, vállalunk megaláztatást, nyomort, éhezést, mert ez a dolgunk: a napút.

Mi is az a napút?

Valami, amiről beszél nekünk a világegyetem. Kimondhatatlan, mégis konkrét, mégis a legkonkrétabb kifejeződése a valóságnak. Annak a csodának, hogy vagyunk.

Emberek! Nem vettétek észre, hogy ebben nincs semmi magától értetődő? Ezt, ezt az egyetlen egy tényt kellene valami módon megragadni! Pedig hát ott, Taorminában benne van a naplementében! Akkor ezt most megállítjuk. És belekeverjük világító sárgákba, extrém, lilába hajló mélykékekbe, csupa olyan színbe, amit Ti nem is láttok – és tessék, sugárzik a táj. Beszél hozzánk. Arról, hogy vagyunk. A létezés kimondhatatlan édességéről.

Ray Kurzweil! – szemlesütve állunk előtted. Nincs mit tagadnunk, mert bennünk, a mi kultúránkban van valami, ami nem enged szárnyalni a te nagyívű gondolataiddal. Van nekünk valami megmagyarázhatatlan determinizmusunk. Te bizonyára sokat tudsz a virtualitásról, de van nekünk egy Csontvárynk, meg aztán egy Ady Bandink is, akinek a kisujjában is több tudás van a valóságról, mint neked – hát még abban a rejtélyes hatodik ujjában. Ő ilyeneket volt képes mondani: „Az Élet él és élni akar…”

– Érted te ezt?

Vagy ezt:

„…mert szörnyüséges, lehetetlen,
Hogy senkié vagy emberé
Az Élet, az Élet, az Élet.”

Már akkor is veled vitázott, amikor még meg sem születtél. Ezt itt, kifejezetten neked adresszálta: „szörnyűek az állat-hős igék”.

Folytassam még? Talán Kosztolányival?

Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én barátom, hogy a porban,
hol lelkek és gyöngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.

Sajnálunk téged. Mert te valamiért nem kerültél a meghívott vendégek közé. Ezért mozgósítasz annyi energiát egy minden eddiginél nagyobb Bábelhez, a jól formázott semmihez, a gépek nirvánájához. Különös végkifejlete vagy az alternatív valóság ezredéves mágiájának. Lám, az önmegváltás hite, ami a tudományodban kimondatlanul mindig is ott lappangott, és rejtetten vezérelte az orvoslást, a biológiát, a fizikát a műember teremtése felé, a kibernetika, majd az informatika eszméjén át végül a mesterséges intelligenciában kulminál. Innen azonban nincs tovább. – Vajon az, amit a géped életre kelt tudatának nevezel, talál-e majd okot a te szimulációdon túl is ellenállni az entrópiának? Képes lesz-e belahalni a szerelembe? Képes lesz-e belehalni az életbe? Úgy, mint Csontváry! Mindenről lemondva. Mindenből kirekesztődve, mindenki által megvetve – az egyetlen fénylő igazság determinációjában.

Mert ha nem, úgy elküldheted a gépedet féregjáratokon át minden párhuzamos világokba, és azok bejárhatnak mindent az ősrobbanás frontvonaláig meg vissza, kiléphetnek az időből is és megérthetnek minden összefüggést, ami egyáltalán egymással összefüggő dolgok között van, mégis, a legegyszerűbb féreg is több náluk, mert él: meghívott vendég. És mi – megbocsáss – nem tartunk veled sem most, sem később, sem semmikor. Hanem maradunk, tisztelettel, itt a Földön:

Magyarok

A szerző mérnök-informatikus

Forrás:Magyar Hírlap

Mi a reakciód?
👍tetszik
1
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek